Vágólapra másolva!

Jégkorong: Székesfehérváron lesz otthon az FTC<br/>

A Ferencváros-Whirlpool jégkorongcsapata a hétfőn kezdődő Dunaferr elleni bajnoki döntő valamennyi hazai mérkőzését Székesfehérváron rendezi - jelentette be csütörtökön Mihók Béla, a fővárosi együttes szakosztályvezetője.

Elmondta, hogy elsősorban amiatt választották a vidéki helyszínt, mert a budapesti Kisstadion nagyságrenddel drágább, mint az Alba Volán-FeVita otthonául szolgáló létesítmény.

- Tisztában vagyunk vele, hogy mindenki a Dunaferrt tekinti esélyesnek, de okoztunk mi már meglepetést - így Mihók. - Nagyon örülünk, hogy az olyan nehézségeink ellenére, mint amilyen a saját fedett pálya hiánya és a riválisoknál szerényebb költségvetés, három év után ismét az aranyéremért játszhatunk.

Perjámosi Sándor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke a dunaújvárosi játékosok tudása mellett a számmisztikában is bízik.

- Ötödik alkalommal vagyunk döntősök, és eddig minden páros évben nyertünk - jegyezte meg az elnök. - Természetesen reménykedem a sikerben, de nem szabad lebecsülnünk az ellenfelet.

A bajnoki finálé az egyik csapat 4. győzelméig tart. A páratlan sorszámú mérkőzéseket Dunaújvárosban, a párosokat Székesfehérváron rendezik. Minden találkozóra érvényes: ha 60 perc után döntetlen az állás, akkor legfeljebb tíz percig tartó hirtelen halál következik. Ha ezután sincs győztes, büntetőlövések következnek.

A finálé találkozóinak időpontjai: február 28., 29., március 2., 3., 5., 6. és 8. A kezdési időpont mindig az MTV-vel a közvetítésekről folytatott tárgyalások függvénye.

Mihók Béla megemlítette, hogy az Üllői úti elővételi pénztár első 300 jegyvásárlóját a keddi székesfehérvári mérkőzésre ingyen utaztatja el az FTC.

Március 12-én Székesfehérváron a C csoportos vb-re készülő magyar válogatott felkészülési mérkőzést játszik a Magyarországon hokizó légiósok csapatával. A gála teljes bevételét a leégett Budapest Sportcsarnok felújítására ajánlják fel.

A 2002-es jégkorong-világbajnokság 2001-ben esedékes egyik selejtezőtornájának rendezését Magyarország is megpályázta. Ezt Inotay Balázs, a magyar szövetség elnöke jelentette be csütörtökön. A nemzetközi szövetség (IIHF), amely 2002-től nem rendezi meg külön-külön az A, B, C és D osztály világbajnokságát, hanem csak egy tornát bonyolít le a világ legjobb 16 csapatának részvételével, május közepén, a szentpétervári közgyűlésén dönt a helyszínekről.

A jelenleg A csoportos együttesek többsége automatikusan, más csapatok selejtező után juthatnak el a 2002-es vb-re. A magyar szövetség Dunaújváros és Székesfehérvár bevonásával az egyik selejtezőcsoport mérkőzéseit szándékozik megrendezni.

Inotay Balázs megjegyezte: a kandidálásról már beszélt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel, aki elfogadta meghívását, és a tervek szerint a magyar szövetség vezetőivel - a pályázat erősítése érdekében - elutazik a szentpétervári döntéshozatalra.

A magyar válogatott március 20. és 26. között a pekingi C csoportos vb-n vesz részt. Ha az első négy hely valamelyikén végez - Szeles Dezső szövetségi kapitány szerint erre minden esély megvan -, akkor kerül fel arra a szintre, amely a 2001-ben rendezendő selejtezőn biztos részvételt jelent.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Jégkorong Szövetség honlapja