Vágólapra másolva!

Dunaferr-FTC rangadó a Magyar Kupában<br/>

Szerdán rangadót játszanak a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében: a címvédő Dunaferr a Herz-FTC-t fogadja 18 órától. A visszavágót egy hét múlva rendezik a Népligetben.

A két csapat a hétvégén még Bajnokok Ligája-találkozón lépett pályára, egyaránt sikerrel. Németh András, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, hogy emiatt nem is nagyon volt idejük külön a hazai kupapárharcra készülni.

- Remélhetőleg játszunk egy jó mérkőzést a Dunaújvárossal. Bízom benne, hogy a Viborg ellen mutatott teljesítményünket meg tudjuk ismételni - mondta Németh András, aki hozzátette: Dumitru, Bartek és Lőwy sérülés miatt továbbra is harcképtelen.

Kiss Szilárd, a Dunaferr mestere szerint egyik mérkőzésen sem várható nagy gólkülönbségű eredmény.

- Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon-nagyon nehéz mérkőzés lesz - jelentette ki Kiss Szilárd. - Természetesen szeretnénk továbbjutni. Sajnáljuk, hogy már a negyeddöntőben összetalálkoztunk, de amelyik csapat kupát akar nyerni, annak minden ellenfelet le kell győznie.

A Dunaferrnél az átlövő Farkas Ágnes belázasodott, játéka kérdéses.

(MTI)

Ajánló:

A dunaújvárosiak honlapja