Vágólapra másolva!

Roberts Európába költözhet<br/>

A müncheni bíróság úgy döntött: Stanley Roberts amerikai profi kosárlabdázó annak ellenére játszhat Európában, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) doppingolás, illetve kábítószerezés miatt eltiltották.

A bíróság felfüggesztette a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) eltiltását, azzal az indokkal, hogy a FIBA szabályzatában súlyos hiányosságok vannak a doppinggal, valamint az eltiltások átvállalásával kapcsolatban. Így Roberts mostantól pályára léphet Európában.

Az amerikai kosaras utoljára a Philadelphia 76-ers játékosa volt, de tavaly novemberben doppingolás vádjával, kábítószer használata miatt két évre kizárták az NBA-ből. A 2 méter 10 centis center már november 24-én ajánlatot kapott a török Efes Pilsen Isztambul gárdájától.

A FIBA december 10-én az NBA sajtóközleményéből értesült az esetről, és az egész világra kiterjesztette az eltiltást. Tette ezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szövetség és az NBA között nincs semmiféle együttműködés, megállapodás, kölcsönösség. Roberts fellebbezését a FIBA elutasította, a játékos ezután fordult a bírósághoz.

(MTI)

Ajánló:

A kosaras oldala az NBA.com-on