Vágólapra másolva!

Kézilabda: Európai kupahétvége<br/>

A nők negyed-, a férfiak elődöntőket játszanak a hétvégén az európai kézilabdakupákban. A pályára lépők között négy magyar csapat is versenyben van.

A férfi KEK-ben a Dunaferr SE a dán Kolding IF otthonába látogat. Marosi műtétje után még nem játszhat, viszont Décsire - akinek a német TBV Lemgo elleni meccsen eltörött a karja - már számíthat Skaliczki László vezetőedző. - Az elődöntőig nem juthat el gyenge együttes. A dánok kellemetlen ellenfelek lehetnek, viszont mellettünk szól, hogy a visszavágót nálunk rendezik - mondta Skaliczki.

A női Bajnokok Ligájában két magyar klub is érdekelt. A címvédő Dunaferr SE a jugoszláv Buducsnoszt Podgoricát látja vendégül. - Legalább annyi esélyünk van a továbbjutásra, mint a jugoszlávoknak. Kedvezőtlen, hogy a második mérkőzésre Podgoricában kerül sor. Ellenfelünk nagyon jó, 5-6 gólos előnyt kellene itthon szereznünk - nyilatkozott Kiss Szilárd, aki megjegyezte: a világklasszis Radulovicsnak még mindig fáj a térde, ezért játéka kérdéses.

A Herz-FTC népligeti csarnokába a félelmetes hírű osztrák Hypo Niederösterreich jön. Németh András szerint a két együttes jól ismeri egymást. - Itthon győznünk kell, hogy maradjon esély a visszavágóra - mondta Németh. A Ferencvárosban Lőwy, Bartek és Dumitru, a Hypoban Morhammer és Fritz sérült. Gunnar Prokop, az osztrákok első számú vezetője csütörtökön Bécsben kijelentette: az FTC világklasszis csapat, de nincs igazán kiemelkedő tudású játékosa. A budapesti klub gyenge pontja a kapusposzt - vélekedett Prokop.

A női EHF-kupában a DVSC-Valdor a tavalyi KEK-döntős spanyol Ferrobus Mislatát fogadja. A vendégeknél, akik a bajnokságukban a 3. helyen állnak, több kitűnő idegenlégiós játszik.

A magyarok hétvégi programja:

szombat:

nők, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Bajnokok Ligája:
Herz-FTC - Hypo Niederösterreich (osztrák) 15 óra
Dunaferr SE - Buducsnoszt Podgorica (jugoszláv) 17.30 óra
EHF-Kupa:
DVSC-Valdor - Ferrobus Mislata (spanyol) 18 óra

vasárnap:

férfiak, KEK elődöntő, 1. mérkőzés:
Kolding IF (dán) - Dunaferr SE, 15.15 óra

(MTI)

Ajánló:

A kézilabda-szakosztály új honlapja