Vágólapra másolva!

Kézilabda: KEK döntőben a Dunaferr<br/>

A Dunaferr bejutott a férfikézilabda KEK fináléjába, miután az elődöntő dunaújvárosi visszavágóján is legyőzte a dán IF Koldingot.

Férfi KEK, elődöntő, visszavágó:
Dunaferr SE - IF Kolding (dán) 28-22 (12-13)
Dunaújváros, 2000 néző
góldobók: Mocsai 6, Tóth 5, Gál, Rosta 4-4, Bene 3, Kertész 3, Kuzmicsov 2, Marcenkevicius 1, illetve Boesen 6, Flensborg, Pedersen, Thomsen 3-3, Suman 3, Schnukez 2, Nielsen 2
hétméteresek: 8/5, illetve 5/3
kiállítások: 4, illetve 18 perc
döntőbe jutott: a Dunaferr kettős győzelemmel, 50-41-es gólkülönbséggel

Talán az első mérkőzésen aratott 22-19-es győzelem miatt a találkozó első felében nem volt igazi kupahangulat, a nézők nagy része inkább csak a hazai góloknál harsant fel.

Szép lassan növelte előnyét a Dunaferr, a 17. percben már 8-4 volt az állás. A Kolding ezután sem adta fel, a 20. percben az emberhátrányban játszó dánok feljöttek 9-7-re, sőt, amikor ők kerültek létszámfölénybe egyenlíteniük is sikerült (11-11). Ezt már nem nézhette tétlenül Skaliczki László vezetőedző, és időt kért. A szünetig a vérszemet kapó vendégek még a vezetést is megszerezték.

A második félidő elején is a Koldingnál volt az előny, így a továbbjutás korántsem dőlt még el. A Dunaferrnek szerencséje sem volt, hiszen Hernandez kapus testéről többször is saját hálójába pattant a labda. A 39. percben az emberelőnybe került magyar együttes visszavette a vezetést, de elhúzni nem tudott.

Az idő sürgette a dánokat, akik a folytatásra egyre idegesebbek lettek. Az utolsó negyedórában a sokat szabálytalankodó és így emberhátrányban játszó Kolding ötgólos (24-19) hátrányba került, amelyet már nem is tudott ledolgozni. A hajrában a Dunaferr tetszés szerint érte el góljait.

Magyar csapat utoljára 1997-ben játszott KEK-döntőt, akkor a Fotex KC-Veszprém összesítésben alulmaradt a spanyol Bidasoa csapatával szemben. A bakonyi gárda 1992-ben megnyerte a sorozatot.

(MTI)

Ajánló:

A Dunaferr férficsapatának honlapja