Vágólapra másolva!
Gond nélkül nyert a spanyolországi Logronóban zajló Európai Nemzetek Ligája vízilabdatorna második napján a csoport két favoritja, a magyar és a spanyol együttes. Az elsőség a vasárnapi, egymás elleni mérkőzésen dől majd el.

Európai Nemzetek Ligája, A csoport:
Magyarország-Szlovákia 12-3 (2-0, 4-1, 2-1, 4-1)
Logrono, 300 néző, v: Rajevics (jugoszláv), Elefteriadisz (görög)
Magyarország: Kovács Z. - Fodor, Vincze, Steinmetz B., Varga I. Zs., Biros 1, Kiss G. 2
csere: Székely 1, Märcz 2, Kiss Cs. 2, Vári 1, Benedek 2, dr. Molnár T. 1
A szlovákok góldobói: Cipov 2, Mravik 1
gól emberelőnyből: 8/4, illetve 3/1
négyméteresből: 1/1, illetve 0

Fotó: Reuters

A horvát Oreb fojtogatja Fodor Rajmundot,
kevés eredménnyel. Remélhetőleg a
spanyolok sem bírnak a mieinkkel

Nélküle is boldogult azonban a magyar együttes, bár kissé nehezen lendült bele: 5 perc után végre Kiss Gergely jóvoltából megszületett az első gól, amit aztán szép sorban követett a többi találat.

Különösen a balkezesek remekeltek, a két Kiss és Benedek szerezte a tucatnyi gól felét. Megjegyzendő még, hogy Kovács Zoltán bravúrt bravúrra halmozott a kapuban, tovább "nehezítve" ezzel Kemény Dénes dolgát, amikor a kapusok kijelölésére kerül majd sor.

- A spanyolok is jobban játszanak, mint eddig, de mi is, ennek megfelelően nagyon nagy meccs lesz a vasárnapi tornadöntő - latolgatta az esélyeket Kemény Dénes. - Jó lenne visszavágni a két héttel ezelőtti budapesti vereségért az olimpiai és világbajnoknak.

A magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya még hozzátette, hogy a korábbinál jobb teljesítmény azért nem feltűnő, mert a rendkívül hideg víz miatt "fagyosak" a körülmények. - Öt mérkőzésünk van hátra és olimpiai csapatot kell hirdetnem. Két-három kérdőjel akad még a sydneyi összeállításban, részletekbe egyelőre nem szívesen bocsátkoznék.

A másik mérkőzésen:
Spanyolország-Horvátország 10-5 (3-1, 2-2, 3-1, 2-1)

A torna állása:
1. Spanyolország 4 pont (22-11)
2. Magyarország 4 (19-8)
3. Horvátország 0 (10-17)
4. Szlovákia 0 (9-24)

(MTI)

Ajánló: