Vágólapra másolva!
Augusztus 28-ra várja a Calgary Flames jégkorongcsapata Szuper Leventét. Az itthon pihenő rendkívül tehetséges kapus elmondása szerint az edzőtáborban nyújtott teljesítményétől függ, hogy a következő idénytől a világ legerősebb hokiligájában, az NHL-ben folytatja-e pályafutását.

Mindenesetre a 20 esztendős sportoló sorsa már aligha alakulhat rosszul. Miután az észak-amerikai hoki ligában játszó Calgary Flames június végén draftolta őt, azaz megszerezte a játékjogát, az általuk kiszemelt Szuper Levente jövőjéről a csapat vezetői döntenek.

Ha az edzőtáborban tovább erősíti az eddigi jó benyomásokat - és a riválisok netán haloványabbak -, nem kizárt, hogy azonnal bekerül a legnagyobb profi sztárok közé, ő maga azonban ezt még valószínűtlennek tartja. Véleménye szerint ehhez még túl fiatal és rutintalan, nehezen bírná az NHL mindenekelőtt idegi megterhelését.

Szuper Levente szerint a jégkorongban egy kapus 25-26 éves korára érik be. Mindennek alapján esélyeit úgy ítéli meg, hogy előbb talán a Calgary Flames farmcsapatában kaphat helyet, de nem tartja kizártnak azt sem, hogy kölcsönadják őt az Ottawa 67-nek és így még egy évre visszatérhet előző csapatába. A Calgary Flames onnan is bármikor visszaszólíthatja, de számára most az a legfontosabb, hogy minél többet védjen és fejlődjön. Az Ottawa 67-nél az első számú kapus volt, arról nem is beszélve, hogy a 21 éven aluliak ligája rendkívül jó felkészülést biztosít az NHL megpróbáltatásaira.

Szuper nem véletlenül vallja, hogy gyermekkori álmai sorra beteljesültek: 16 évesen lett felnőtt bajnok a Ferencváros kapusaként, most pedig az NHL kapujában áll. Ráadásul Kanadában, a hoki hazájában, mert a Calgary a Dallas és a Chicago elől halászta el őt. Egy bánata van csupán: az, hogy az észak-amerikai liga követelményei aligha egyeztethetőek össze a magyar válogatott igényeivel.

(MTI)

Ajánló: