Vágólapra másolva!
A férfi BL-ben a Barcelonával egy csoportban szereplő Dunaferr SE kivételével minden kézilabdacsapatunk párosmérkőzést játszik november elején.

A férfi Bajnokok Ligájában az már korábban eldőlt, hogy a Dunaferr SE a címvédő FC Barcelonával került össze. Ebbe a csoportba jutott most a francia Montpellier HB és a lengyel Wybrzeze Gdansk. A magyar bajnok utóbbi otthonában játssza első mérkőzését.

Skaliczki László, a dunaújvárosiak vezetőedzője kijelentette: cél a továbbjutás, azaz az első két hely valamelyikét kell megszerezni. Hozzátette: nem lesz könnyű.

A KEK-ben a Fotex KC Veszprém a 16 közé jutásért a litván Siauliai Universitetas együttesével mérkőzik. Az EHF Kupában két magyar is érdekelt: a Pick Szeged a török Besiktasszal, a Kiskőrös az orosz CSZKA Moszkvával találkozik.

Az első összecsapásokat november 11-én vagy 12-én, a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

A női BL-ben a Győri Graboplast ETO KC november 5-én fogadja a lengyel Montex Lublint, egy hét múlva következik a visszavágó. A párharc győztese bejut a legjobb 16 közé, azaz a csoportküzdelmekbe, ahol a Herz-FTC már várja a riválisokat.

Szintén november első hétvégéjén szerepel majd a székesfehérvári Cornexi-Alcoa is: a jugoszláv Radnicki Jugopetrol Beograddal csatázik az EHF Kupában.

A KEK-ben érdekelt Dunaferr SE január elején a litván Eastcon AG Vilniusszal mérkőzik.

(MTI)

Korábban:

A kézilabdás versenybizottság fenntartja határozatát, amelynek következtében a Dunaferr helyett a Győr nőikézilabda-csapata indulhat a Bajnokok Ligája 2000/2001-es kiírásában.