Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen biztos győzelmet aratott Svájc ellen szombaton, Százhalombattán. A két csapat vasárnap délelőtt Tökölön újra összeméri erejét.

Buday remek irányításával és Bajusz szép átlövésgóljaival hamar megnyugtató előnyre tett szert a házigazda. A vendégek támadásban nem igazán jeleskedtek, és Perger is többször bravúrral hárított. A védések utáni indításokból általában Berta növelte a különbséget.

A folytatásban sem tudott igazán komoly ellenállást tanúsítani a svájci gárda. A magyarok támadásban továbbra is ötletesen játszottak, szétzilálták a vendégek falát. Emellett a védekezés is megfelelő volt, kevés lehetőséghez jutott az ellenfél.

- A találkozó jól szolgálta a célját, több védekezési és támadási variációt is gyakorolhattunk - mondta Hajdu János szövetségi kapitány. - Természetesen vasárnap is szeretnénk nyerni, csak egy kicsit jobb játékkal, mint a mostani volt. Támadásban megfelelőt nyújtottunk, ugyanakkor a hatos védekezőfalunk nem igazán működött.

Magyarország - Svájc 31-23 (17-11)
A magyarok góldobói: Bajusz 7, Berta 6, Buday 4, Bécsi, Tóth, Kotormán 3-3, Doros, Pásztor 2-2, Bendó 1
A legjobb svájci dobók: Gautschi 8, Jenny 6.

(MTI)

Korábban:

A magyar férfikézilabda-válogatott időn túli szabaddobásból kapott góllal szenvedett vereséget Ausztriától az osztrák szövetség fennállásának 75. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki gálán Bécsben.