Vágólapra másolva!
A három európai vízilabda-kupában 72 mérkőzést játszottak a hét végén, hogy kialakuljon a Bajnokok Ligájában, a KEK-ben és a LEN Kupában a negyeddöntők mezőnye. Az öt magyar csapat közül három (FTC, BVSC, Vasas) biztosította továbbjutását.

A magyar csapatok összesen 15 találkozón szálltak vízbe, 9 győzelmet arattak és hatszor hagyták el a medencét vesztesen.

BL, selejtező, a nyolc közé jutásért, H csoport:
FTC-Thomas Jeans - NCHZ-Novaky (szlovák) 8-6 (2-2, 2-2, 3-0, 1-2)
A magyar góldobók: Székely 4, Szebeni 2, Matajsz, Takács 1-1

A legrangosabb tornán, a bajnokok vetélkedésében az FTC-Thomas Jeans - függetlenül a nápolyi csoport befejező találkozójának (Telemarket Posillipo-AZC Alphen) eredményétől - a papírformának megfelelően helyt állt, s bizakodva várhatja a december 8-i, dubrovniki sorsolást.

Ugyanez a helyzet a BVSC-Brendon (KEK) szempontjából is, miután a vasutasok a hazai környezetben, a Szőnyi úti uszodában rendezett csoportselejtezők során veretlenek maradtak, három győzelemmel utasították maguk mögé vendégeiket.

KEK, selejtező, a nyolc közé jutásért, A csoport:
BVSC-Brendon - Dinamo Bucuresti (román) 7-2 (1-1, 4-0, 1-0, 1-1)
A magyar góldobók: Dabrovszki, Petik 2-2, Szűcs, Ibolya, Németh 1-1

A LEN Kupában a három magyar résztvevő közül a Vasas-Plaket maradt állva, miután sikerrel vette két akadályát is a nagyon erős genovai csoportban és szintén negyeddöntős lett. Kiesett ugyanebből a küzdelemsorozatból a rendkívül balszerencsés Honvéd-Domino, miután gólkülönbséggel szorult spanyol és horvát riválisa mögé. A Szentesnek Athénban esélye sem volt a továbblépést jelentő első két hely valamelyikének megszerzésére, három vereséggel búcsúzott a vidéki együttes.

LEN Kupa, selejtező, nyolc közé jutásért, H csoport:
Vasas-Plaket - NC Hania (görög) 11-4 (3-2, 3-0, 3-1, 2-1)
A magyar góldobók: Vindisch 5, Vári, Lehmann 2-2, Varga, Steinmetz Á. 1-1

(MTI)

Ajánló: