Vágólapra másolva!
Nem is olyan régen még joggal számíthattunk sétagaloppra a nőikosárlabda-Euroliga egyenes kieséses fázisának nyitányán. Aztán Pécsett és Sopronban is sérülés, betegség tört a csapatokra.

A MiZo Pécsi VSK elveszítette - reméljük, csupán időlegesen - két ászát, a látóideg-problémákkal bajlódó Károlyi Andreát, valamint a keresztszalag-szakadást szenvedett Ujvári Esztert, s szombaton a csereirányító Darida Csilla keze is gipszbe került. A GYSEV-Ringa pedig mindössze négy makkegészséges játékost számlál, Balogh Judit Achilles-ina sajog, Eördögh Edit és Daliborka Vilipics sem tudott edzeni egész héten. Mindez azonban senkit sem érdekel, legkevésbé az ellenfeleket - az izraeli Eltzur Delek Ramla és a német BTV Gold Zack Wuppertal játékosait -, a két nyert meccsig tartó nyolcaddöntő ugyanis ma megkezdődik. A Pécs 16 órakor fogadja az Elitzurt, a GYSEV két órával később a Wuppertalt.

A sérüléshullámmal küszködő pécsieknek apró reménysugár a bajban, hogy Károlyi Andrea állapota váratlanul rohamosan javulni kezdett, s a csütörtöki visszavágóra ki is viszik bedobójukat a Szentföldre - bár pályára aligha léphet. Az Elitzur ugyan nem képvisel komoly játékerőt, de három amerikai kosarasa (Gant, Jackson és Burras) közül kettő játszhat, s a horvát Gulin, az orosz Nakonyecsnaja, a moldáviai Butyenko és a szintén orosz Szpiridonova is nyilván jó barátságban van a labdával.

Papíron a GYSEV riválisa, a Wuppertal az erősebb, a német klub azonban a közelmúltban - s ezt tessék szó szerint érteni - csődbe ment. Az orosz Firszovát már el is engedték (nem képesek fizetni), a két ausztrál, Harrower és Brondello azonban maradt, miként a francia Lesdema s a két német "torony", a WNBA-t is megjárt Askamp, valamint Von Saldern is. Mi több, elhatározták, csak azért is végigjátsszák a sorozatot, bármeddig is jussanak el. (Reméljük, csak Sopronig, nem tovább?) Állítólag sikerült megegyezniük egy magánszponzorral, aki (amely) a küszöbönálló meccsek költségeit fedezi.

A GYSEV anyagilag rendben van, viszont a harci szellemmel lehetnek apró problémák: szombaton ugyanis Kecskeméten hosszabbításra kényszerült bajnoki mérkőzésen a csapat, és Sterbenz László edző elmondása szerint az első negyedben kifejezetten lélektelenül játszott. Aztán meg már, ha akartak, sem tudtak a kosárba találni Vilipicsék, ezért Sterbenz kénytelen volt a szünetben beküldeni az addig civilben ücsörgő, Achilles-inát pihentető Baloghot. Különben elment volna a meccs.

A keddről csak annyit: a Wuppertal nem Kecskemét, és a németek ellen tizedmásodpercnyi kihagyás is megbosszulhatja magát.

Ch. Gáll András

(Népszava)

Ajánló: