Vágólapra másolva!
Minden idők talán legjobban szervezett junior kézilabda világbajnokságán szerzett ezüstérmet a magyar női válogatott, ezzel Magyarország a junior világversenyek történetében először végzett dobogón. A zárónapon ugyan a győztesek, az aranyérmes oroszok és a bronzmeccsen diadalmaskodó németek mosolyogtak csupán, Kovács Péter tanítványai könnyek között, a fantasztikus közönség szeretetét élvezve sem érezhették magukat vesztesnek.

Fotó: SZTÁR Sport
Kovács Péter a férfi válo-
gatott élén folytathatja

A finálé előtt három órával (!) telt ház, mintegy háromezer szurkoló várta a csodát! Azt, hogy a válogatott legyőzze a félelmetes oroszokat. A lányok jöttek, láttak és kicsit félősen kezdve az utolsó tíz percben nyolcgólos hátrányról majdnem hosszabbításra mentették a találkozót. A 29-27-es vereség persze fájdalmas, de egyben felemelő is, hiszen a közönség szűnni nem akaró tapsvihara és az ezüstérem gyógyírt jelentett a bánatra. A sikerről és a világbajnokságról Kovács Péter szövetségi kapitányt kérdeztük.

- Hogyan értékeli a világbajnokságot, egy nappal a döntő után?
- Az ezüstéremmel maradéktalanul elégedett vagyok, a csapat tagjai sportemberileg nagyot alkottak, előttem minden szempontból jelesre vizsgáztak. Komoly menetelés, nehéz harc volt. Már feltették nekem a kérdést, ha most kezdődne a vb, akkor csinálnék-e valamit másképp? Nem, azt hiszem mindent jól csináltunk. Az egész csapat pozitív volt, már előre láttuk, ez egy tehetséges garnitúra. Nem véletlen, hogy a szövetség nekik pályázta meg a vb-t.

- Buta kérdés, de azért felteszem: mit szól a közönséghez?
- Amikor megérkeztünk a döntőre, segítőmnek, Szarka Évának azt mondtam, nem hiszem, hogy van még egy ilyen hely a világon, ahol ennyire szeretnék a kézilabdát, ahol junior kézieseményre ennyien kíváncsiak lennének. Igaz, amennyit segített a lányoknak, annyiban gátolta is őket, hiszen terhet rakott rájuk.

- Átgondolva a történteket, hogyan látja az oroszok elleni döntőt?
- Az biztos, a meccset ott vesztettük el, hogy nem bírtunk a kapussal. Négy büntetőt és minimum 10 ziccert hibáztunk. Ráadásul legjobbjuk, Csauszova már két éve 10 gólt lőtt Lipcsében BL-meccsen. Nekem nem voltak ennyire kész játékosaim. Ha tízszer egymás után játszunk az oroszokkal, akkor szerintem ötször nyerünk - persze ez függ attól is, milyen időközönként mérkőzünk meg.

- Ha az utolsó percben sikerül az egyenlítés, akkor Ön szerint mi lett volna a hosszabbításban?
- Akkora lelki előnyt szereztünk volna, hogy meggyőződésem, nyerünk.

- A mostani együttesből hány játékos lehet meghatározó tagja majd a felnőtt válogatottnak?
- Hat.

- És Ön szerint a decemberi, olaszországi felnőtt vb-re Mocsai Lajos meghív valakit a juniorok közül?
- Szerintem Görbicz Anitát biztosan kipróbálja.

- A csapatnak gyakorlatilag ez volt az utolsó közös mérkőzése. Találkoznak azért még?
- Igen, szeptember 10-én lesz egy közös bulink. De annyira jó volt a csapategység, hogy szerintem a kapcsolat örökre megmarad.

Ami a "pletykákat" illeti: a csapatban három játékos is hosszasan gondolkodott az új kontraktusán. Az már korábban eldőlt, hogy Őri Adrienn a német Lützellindenhez szerződik, míg Tóth Mária a Debrecenből a Cornexihez tette át székhelyét. Nos, Nagy Ivett a hírek szerint mégsem megy a francia Metzhez, hanem marad Újvárosban. A Kiskunhalas kapusát, Pastrovics Melindát a Herz-FTC igazolta le, a zöldek egyik hálóőre, Miklosova ugyanis sérült. A vb-csapatból kimaradó kapus, Varga Tímea a Feröer-szigeteken folytatja pályafutását.

A 13. női junior-vb végeredménye:
1. Oroszország, 2. Magyarország 3. Németország, 4. Spanyolország, 5. Románia, 6. Norvégia, 7. Dánia, 8. Svédország, 9. Dél-Korea, 10. Horvátország, 11. Törökország, 12. Jugoszlávia, 13. Brazília, 14. Tunézia, 15. Angola, 16. Argentína, 17. Kína, 18. Hollandia, 19. Tajvan, 20. Japán

Pincési László

(SZTÁR Sport)