Vágólapra másolva!
Két győzelem és három vereség az Eb-döntőre készülő nőikosárlabda-válogatott utolsó tíz napjának mérlege, ami nem éppen szívderítő. Rátgéber László szövetségi kapitány viszont azt mondja, nem is tragikus, mert Európa legjobb csapatai ellen játszottunk. És ellentétben velük, mi csak három hete kezdtünk el komolyan dolgozni.

Fontos nemzetközi tornán vett részt Franciaországban az Eb-döntőre készülő nőikosárlabda-válogatott a múlt héten. Az előző kontinensbajnokság második, harmadik és negyedik helyezettje volt az ellenfél Vichyben, és mindhárom ország válogatottja legyőzte a magyart. Franciaország 77:63-ra, Oroszország 76:62-re, Litvánia pedig 73:56-ra. Némileg szebb lett a kép, hiszen előbb 63:45-re, majd 101:26-ra verték a mieink Dél-Kalifornia egyetemi válogatottját, de megkockáztattuk, ezzel együtt nem jók a kilátásaink.

Rátgéber László szövetségi kapitány nem teljesen ért egyet mindezzel. "Nem tudom, érdemes-e ilyen messzemenő következtetéseket levonni egy erős alapozást követő torna eredményeiből, amikor az ellenfelek mind hosszabb ideje játékban vannak" - mondta. "S az is tény, végig lehetne verni ilyenkor a kontinenst, csak úgy kellene kiválogatni a partnereket. Mi viszont szándékosan kerestük a legjobbakat, még ha csak két-három hete vagyunk is edzésben."

Tegnap Lengyelországba, a következő tornára utazott a csapat, s ott sem lesz könnyebb, hiszen a címvédő hazai válogatott mellett az Eb-negyedik és ötödik Szlovákia, illetve Csehország lesz az ellenfél. Rátgéber szerint a nehéz találkozókat azonban fel kell vállalni, hiszen a válogatott fele alig játszott komoly külföldi csapat ellen, újoncok, akik többnyire csak tévén láttak nagy nemzetközi meccset. Mindez megelőzhető lett volna, ha idejében elfogadják a válogatott felkészülési programját, ám most már kár keseregni emiatt.

"A sok tanulság közül az volt a legfontosabb - zárta le a vichyi fejezetet a kapitány -, hogy játékban már partnerei vagyunk a legjobbaknak, a külső posztokon pedig legalább olyan jók a mieink, mint bármelyik élcsapat játékosai, talán jobbak is náluk, de a palánk alatt nagyon elmaradunk tőlük. Mindezen lehet, kell és fogunk is változtatni, s bebizonyítjuk, hogy válogatottunk tényleg Európa legjobb tíz csapata közé tartozik. Hogy aztán negyedikek leszünk-e vagy éppen tizedikek, meg nem mondom most. Az Eb-n apróságok is döntő fontosságúak lehetnek, s mint emlegetni szokás, bármi megtörténhet."

Katona Horváth János