Armaghanit sztáredzőként kezelik Iránban

Az elmúlt években Saeed Armaghani neve összeforrt a soproni kosárlabdával, a GYSEV-Ringa együttesével, amelyel előbb Ronhetti-kupát, majd magyar bajnokságot nyert. Az iráni szakember az elmúlt év végén távozott a vasutascsapattól, ám a kosárlabdától nem szakadt el. A közelmúltban szülőhazájában, Iránban elfogadott egy felkérést. Döntése értelmében bő egy eszteneőn át ő lesz a férfiválogatott szövetségi kapitánya. Nem sokkal Iránba való visszautazása előtt sikerült beszélni a szakemberrel.

- Gratulálunk az új kinevezéséhez. Váratlanul érte, hogy megkeresték?
- Nem, hiszen az iráni szövetség szinte minden évben megpróbált hazacsábítani, ám az előző években szerződésem volt, előbb a BSE-vel, majd a GYSEV-vel, így nem tudtam menni.

- Könnyen elfogadta a felkérést erre a felelősségteljes posztra?
- A közelmúltban egy tonán, próba jelleggel vezettem a válogatottat, azt mondtam a szövetség vezetőinek, ezen a sorozaton meglátom, milyenek a körülmények, milyenek a játékosok, szóval, hogy egyáltalán van-e értelme belevágni a munkába.

- Tudták önről Iránban, hogy Magyarországon nyert bajnokságot és nemzetközi kupát a klubcsapatával?
- Igen, képben voltak.

- Ennek megfelelően sztáredzőként is fogadták?
- Ha nem tűnnék szerénytelennek, azt is mondhatnám, hogy igen. Végülis más iráni kosárlabda-edző nem nyert még Európában nemzetközi kupát. Szóval elég nagy visszhangja volt odahaza, hogy én lettem a kapitány, több újságcikk jelent meg rólam és készítettek néhány rádiós és televíziós interjút is velem.

- Magyarországon játszott jópár évet és bár edzőként inkább női csapatokkal dolgozott, nyilván van összehasonlítási alapja és el tudja mondani, mi a különbség az iráni és magyar férfikosárlabda helyzete, jellege stílusa között?
- Itt, Magyarországon jóval szervezettebb, rendezettebb a kosárlabdaélet, mint Iránban. Csak egy telefonba kerül egy edzőmeccs lekötése egy külföldi csapattal és tornát is jóval könnyebb megszervezni, mint Iránban. Ott jóval nehezebb kijutni, elutazni és a bajnokság sem olyan szervezett. Ami a játékstílust illeti, Iránban jóval harcosabbak, keményebbek a játékosok, a magyarok viszont technikailag képzettebbek.

- A tornán, amelyen a válogatottat vezette, milyen tapasztalatokat szerzett?
- A válogatott, nagyon fiatal, az átlagéletkor 20-21 év. A legnagyobb gond, hogy nincs egy nemzetközi rutinnal rendelkező kosaras a csapatban. Akik elődömmel, az amerikai edzővel is látták a válogatottat, azok azt mondták, tíz nap alatt többet elértem, mint ő egy év alatt. Úgy érzem, ez nem azért történhetett meg, mert az elődöm nem értett a kosárlabdához, hanem mert nem tudta feltüzelni, fanatizálni a játékosokat.

- Milyen versenyekre kell felkészítenie a csapatát?
- A körülbelül egy év múlva rendezendő Ázsia Játékokra, amelyet Dél-Koreában rendeznek.

- Elképzelhető, hogy aztán hosszabb távon is a válogatott élén marad?
-Nehéz kérdés. Vannak tehetséges, magas gyerekek az iráni kosárlabdában, van egy 16 éves 215 centis srác és vannak 210, 205 körüli fiúk - ők sincsenek még 20 évesek - akikből egy év alatt biztos nem lesz nemzetközi szinten sikeres kosaras, de akikkel ha hosszabb ideig folgalkozunk velük jó játékosok lehetnek és erős válogatottja lehet Iránnak. A munkám egyébként nem csak a válogatott irányításából áll, tartom a kapcsolatot a klubokkal és segíatem, képzem a klubedzőket is, hogy minél ügyesebb kosarasokat adhassanak a válogatottnak.

Botár László

Korábban:

Soproni kosaras-civakodás