Vágólapra másolva!
Két tehetséggel is szerződést kötöttek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.

A Memphis Grizzlies (a Vancouvert hat év után nyáron elhagyó klub jogutódja) a spanyol Pau Gasollal egyezett meg. Az újonc három idény alatt 7,85 millió dollárral lesz gazdagabb. A 213 cm magas és 103 kg-os játékos az előző idényben a bajnok FC Barcelonát erősítette, mérkőzésenként átlagban 19,5 pontot dobott, és mezőnykísérleteinek 69,3 százalékából talált a gyűrűbe.

A Houston Rockets Eddie Griffinnel állapodott meg. A 205 cm-es, kereken 100 kg-os újonc a következő évadban 1,7 millió kap. Mindkettőjük játékjogát előkelő helyen foglalták le: Gasol harmadikként, Griffin pedig hetedikkéntként kelt el az amatőr kosarasok börzéjén.