Vágólapra másolva!
Egy héttel elhalasztaná a két főcsoport győztesének mérkőzését, a híres Super Bowlt, az amerikai Natonal Football League illetékes bizottsága. Az amerikai futball legnagyobb eseménye azonban lehet, hogy mégis az eredeti időpontban lesz, miután a Nemzeti Automobil Kereskedők Szövetsége (NADA) komoly támadást intézett az NFL ellen.

Amerikában az európai kontinensen is ismert kosárlabda- (NBA), valamint jégkorong-bajnokság (NHL) mellett két sportág örvend hihetetlen népszerűségnek: a baseball és az amerikai futball. Utóbbi csúcseseménye a Super Bowl, amelyen minden évben közel nyolcvanezren szurkolnak a helyszínen. Az Egyesült Államokat szeptember 11-én ért terrortámadás miatt azonban a National Football League (NFL) programja is felborult. Az illetékesek úgy döntöttek, hogy a január 27-re tervezett Super Bowlt egy héttel később, február 3-án rendezik meg.

"Egyelőre úgy néz ki, február harmadika lesz a megfelelő időpont, de ez még egyáltalán nem biztos" - nyilatkozta Paul Tagliabue, az NFL igazgatója. "Úgy gondolom, azt a hetet kell elcsúszatnunk, amit a terrortámadás miatt elvesztettünk. De ki tudja, lehet, hogy újabb halasztásra is szükség lesz. Abban sem vagyunk biztosak, hogy az eredetileg kijelölt New Orleans jó helyszín lenne, így alternatívaként felmerült még Los Angeles, Miami és Tampa neve is."

A halasztás híre a legnagyobb felháborodást a Nemzeti Automobil Kereskedők Szövetsége (NADA) körében váltotta ki, amely komoly támogatója a sportágnak, sőt, több NADA-tagnak komoly tulajdonhányada van a csapatokban. "Közel hatszáz szerződést kötöttünk már, amelyben kötelezettséget vállaltunk. Számunkra a január 27-i dátum nagyon fontos, az NFL döntése ellenben teljesen logikátlan" - nyilatkozta David Hyatt, a NADA igazgatója, aki azzal érvelt: az elhalasztott találkozókat a januári egy hetes szünet idején kellene bepótolni, és akkor nem csúszna a program.

Pincési László

Korábban: