Vágólapra másolva!
Háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó már játszott a Ferencvárosban, olimpiai, világ- és Európa-bajnok viszont csak a szombaton induló bajnokságtól szerepel először a jugoszláv válogatottal a Margitszigeten Eb-t nyert kiváló kapus, Aleksandar Sostar személyében. A szezonkezdet előtt az FTC pólószakosztálya sajtótájékoztatón mutatta be világhírű "szerzeményét".

Elöljáróban Papp Albert szakosztályelnök elmondta, a nyár folyamán másfél-két hónapig még az is felmerült, hogy amatőrként indul az együttes a bajnokságban, de hála a szponzoroknak, a fiatal, tehetséges csapattal a dobogó harmadik fokát megcélozhatják. "A hároméves terv végén a bajnoki cím és nemzetközi kupagyőzelem a célkitűzés, de most egy kicsit szerényebbek vagyunk, a Honvéd és a Vasas sztárcsapataival még nem lehet összehasonlítani a Ferencvárost" - fogalmazott Papp.

Noha a Weiss Technik Bowling támogatásával sikerült Sostart leigazolni, a főszponzor kérdése még nyitott, s ahogy a szakosztályelnök nyilatkozott: "Szeretnénk Steinmetz Barnát és Kásás Tamást is visszahozni, ennek szellemében tárgyalunk a leendő szponzorokkal."

A 38 éves Aleksandar Sostar, aki a fukuokai világbajnokság után elköszönt a jugoszláv válogatottól, nem levezetni jön Magyarországra, de nem költözik Budapestre, s csak az FTC legfontosabb mérkőzésein véd.

- Megtiszteltetés számomra, hogy a Ferencvárosban védhetek, mert Magyarországon ez a legnépszerűbb klub, a póló pedig az első számú sportág. Tudom, hogy a Ferencváros a magyar vízilabda alapvető értéke, de tisztában vagyok azzal is, hogy a Honvéd és a Vasas idén jelentősen megerősödött. Az FTC-nek fiatal, ambiciózus csapata van, s annak ellenére, hogy a Honvéd és a Vasas előnyben van, versenyben lesz a bajnoki dobogóért.

- A Ferencváros vezetőinek csak hosszas rábeszélésre, harmadik megkeresésre engedett. Mivel tudták mégis meggyőzni?
- Tulajdonképpen azt kellett meggondolnom, hogy folytassam-e egyáltalán a pályafutásom. A Ferencváros vezetői kitartóan győzködtek, végül is örülök, hogy hagytam magam rábeszélni.

- Hagyta magát rábeszélni, mégis csak a legfontosabb mérkőzéseken száll vízbe, s nem is költözik Budapestre?
- Valóban nem költözöm ide. Amíg azon gondolkodtam, hogy folytassam-e, elvállaltam a Partizan Beograd igazgatói posztját, s ezt a munkát kell összeegyeztetnem a védéssel. A szerződésben foglalt mérkőzések előtti csütörtökön érkezem majd Budapestre, a csütörtöki, pénteki edzéseken veszek részt s a hétvégi találkozón. Csak azt nem szeretném, ha a Partizannal kerülne szembe a Ferencváros a LEN-kupában, vagy ha igen, akkor legalább a döntőben...

- Hétfő-kedd-szerdán igazgató lesz, a hét további napjain pedig kapus?
- Nagyon-nagyon nehéz lesz összeegyeztetni, de nem vállaltam volna el, ha nem tudnám becsületesen csinálni mindkettőt.

- Valóban igaz, hogy eddigi csapata, a jugoszláv Becej rengeteg pénzzel tartozik önnek?
- Az információ helytálló, nekem és több más játékosnak is. Nyáron tizenkét pólós távozott a klubtól, köztük nyolc jugoszláv válogatott. Szép évek kötöttek a klubhoz, de ez rossz emlékként marad meg bennem, amit nem szeretnék még egyszer átélni.

- Az is igaz, hogy a Ferencváros mellett az olasz Pro Recco is megkereste? Mi döntött a magyar klub javára?
- Az olaszok júniusban, még a budapesti Európa-bajnokság előtt kerestek meg. Akkor még magam sem tudtam, folytatom-e. A Ferencváros is győzködött, többször is, mint az olasz klub. Tudom, hogy a Pro Recco idén rendkívül erős lesz, de az ottani követelményekkel nem tudtam volna összeegyeztetni azt, amit én szerettem volna megvalósítani. A Pro Recco aztán megkereste a spanyol válogatott Jesus Rollant, s ezzel megoldódott az ő kapusgondjuk, én pedig ráálltam a magyar ajánlatra.

- Az FTC tapasztalatlan, fiatal csapat, s elhangzott, hogy a legtöbbet öntől tanulhatják. Ehhez az kell, hogy ön edzésen, meccsen is irányítsa a csapatot a kapuból. Milyen nyelven teszi majd?
- A legalapvetőbb pólókifejezéseket már tudom magyarul. A Becejben három évig játszottam együtt Vincze Balázzsal és Tóth Lacival, tavaly pedig Molnár Tamással és Biros Péterrel. Tőlük elég sokat tanultam.

- Mondana valamit magyarul?
- Köszönöm.

Sostar egy szezonra kötött szerződést a klubbal, s az UTE, a BVSC, a Vasas, a Honvéd, valamint a Szentes elleni idegenbeli mérkőzésen véd majd. Illetve, ha a csapat túljut a LEN-kupa-selejtezőn, akkor a legjobb 16 közötti találkozókon s jövőre a negyeddöntőben. Sostar a szombaton rajtoló bajnokság második fordulójában, október 7-én az Újpest ellen száll vízbe először.