Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Calgary Flames az edzőtábor végéhez közeledve a tartalék együttesbe, az AHL-ben érdekelt Saint John-ba küldte vissza a kapus Szuper Leventét.

Az NHL-keretben a rutinos Roman Turek, Mike Vernon és Kay Whitmore maradt.

Szuper nem csalódott a döntés miatt, sőt, kifejezetten örült, hogy közel három hetet tölthetett a Calgarynál.

"Várható volt, hogy az egy hét múlva kezdődő szezonban nem én leszek a Calgary első- vagy második számú kapusa" - nyilatkozott a válogatott hokis. "Szakmailag sokkal jobban jártam azzal, hogy visszakerültem az alsóbb osztályba, hiszen itt akár hetven mérkőzésen is szóhoz juthatok. Nem vagyok türelmetlen."

Greg Gilbert, a Calgary vezetőedzője, aki játékosként háromszor (1982 és 1983: New York Islanders, 1994: New York Rangers) nyert Stanley Kupát, elégedett volt Szuperrel, aki két előidény-találkozón (1 győzelem, 1 vereség) összesen 58:16 percet védett, s a kapujára tartó mind a 15 lövést hárította.

Előidény, eredmények:
Detroit Red Wings - Toronto Maple Leafs 5-2
Montreal Canadiens - New York Rangers 3-2
Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche 5-3
St.Louis Blues - Chicago Blackhawks 1-3