Vágólapra másolva!
Hétfőn médianap volt az NBA-ben, egy nappal az edzőtáborok megnyitása előtt. A Washington Wizards óriási érdeklődés mellett, az MCI Center parkettjának közepén tartotta a kötelező sajtóbeszélgetést. Michael Jordant több mint kétszáz újságíró vette ostrom alá a játéktéren felállított dobogón.

Alig egy hónap, és megszűnhet
a viszketés

Jordan - aki néhány napja még a klub szakmai elnöke volt, tehát mostani edzői és csapattársai főnöke - mélykék, pirossal szegélyezett Nike szabadidő-szerelésben és hasonló színű baseballsapkában, helyes kis körszakállal és szemüvegben (!) válaszolt a kérdésekre.

"Ha nem döntök a visszatérés mellett, egész életemben úgy éreztem volna, hogy valami megbocsáthatatlanul kimaradt a pályafutásomból" - mondta, majd meglepő kijelentést tett: "Ha 1998-ban nem verik szét a Chicago Bulls csapatát, ha Phil Jackson, Scottie Pippen és Dennis Rodman nem távozik el az együttestől, még ma is ott játszanék. Eszem ágában sem volt befejezni, csakhogy nem volt kedvem részt venni egy lenullázott bajnokcsapat újjáépítésében."

"Mindenki annyira negatív módon kezelte a visszatérési kísérletemet. Ha az összes, fanyalgó újságcikket elolvastam volna, akkor már rég nem élnék Amerikában. Én azt hittem, hogy Amerikai a szabad szellem és a szabad akarat hazája... Nem akarok én bűnt elkövetni, csak játszani szeretnék. Vagy tán már ez is bűn?"

"Nem azzal a gondolattal lépek a pályára, hogy mi lesz, ha nem megy jól a játék. Ez meg sem fordul a fejemben. Tudom, hogy elsőre nem fogok 40-50 pontot dobni, türelmesnek kell lennem, amíg minden magától a helyére kerül. Tavaly 19 meccset nyert a Wizards, ha ebben a szezonban ötvenet nyernénk, az maga lenne a csoda, de a szakértők még a 30 győzelemre is azt mondják, hogy valószínűtlen. Majd meglátjuk: óriási a kihívás, nagyobb, mint Chicagóban volt."

"Amikor három éve abbahagytam a kosárlabdát, valamit visszavonhatatlanul ott hagytam a pályán: a szívem egy darabját. Ti, fiúk, ezt nem érthetitek" - ütött meg közvetlenebb hangot az újságírókkal.

Bizony, ha értettük volna, akkor egyetlen percig sem kételkedtünk volna visszatérési szándéka komolyságában... Jordan 15 kilót leadott, újra csúcsformába - legalábbis fizikailag - edzette magát, s most készen áll a játékra, a legmagasabb szinten.

"Tudom, hogy nem vagyok már 25 éves, de érzem, hogy képes vagyok a legjobbak szintjén, a legjobbak ellen kosárlabdázni" - hangsúlyozta a hatszoros bajnok, tízszeres gólkirály. "Az alapszakasz mind a 82 mérkőzésén játszani akarok, s aztán - ha úgy alakul - a playoffban is. Nem részmunkaidős kosarasnak térek vissza."

Jordan a nyitányon, a Madison Square Gardenben mindjárt egy klasszissal, Latrell Sprewell-lel kerül szembe, majd november 3-án, a hazai bemutatkozásán vélhetően Allen Iversonnal fogják egymást. Eközben - míg tartott a médiatalálkozó - az emberek sorban álltak a szakadó esőben az MCI Center pénztárainál, ugyanis hétfőn kezdték el árulni az egyéni jegyeket - tehát nem a bérleteket - az alapszakasz 41 hazai mérkőzésére. Meccsenként 1500 belépőt dobnak piacra - a többit szezonbérletek formájában már rég felvásárolták -, ez összesen 60 000 jegyet jelent, amire legalább 80 000 jelentkező van.

A legöregebb Wizards-alkalmazottak elmondása szerint sohasem mutatkozott még ekkora érdeklődés a csapat mérkőzései iránt...

Ch. Gáll András

Korábban: