Vágólapra másolva!
Talán nem túlzás azt állítani: játszva ismerik meg egymást a Soproni Postás-Tabán Trafik nőikosárlabda-csapatának tagjai.

Amerikai játékosuk, Paige Sauer csaknem egyhetes késéssel érkezett Sopronba, Csákány Emőke az Eb-ről érkezett talán túlságosan is pihenten és az ukrán Olga Slijakova is csak bő egy hete csatlakozott a csapathoz, tehát túl sokat nem edzett együtt a keret, amely a napokban Lengyelországban szerepelt egy tornán.

Oda az ukrán hölgy nem is utazott el a csapattal, mivel nem volt vízuma, így hat felnőtt és két ifi korú kosaras szerepel, a tartalékos együttes végül ötödik lett.

Meszlényi Róbert vezetőedző: "Kimondottan jó benyomást keltett Sauer, az amerikai center, akit beválasztottak a torna All-Star csapatába. Az átlagosnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott Fodor Csilla és Csákány Emőke is. Englert Orsolya hozta magát, viszont a fiatal irányító Fűrész Diána fáradtnak tűnt. Ez nem is csoda, hiszen az egész nyarat végigjátszotta, előbb a junior, majd az ifiválogatottal szerepelt korosztályos Eb-selejtezőn."

A hét végén Zalaegerszegre, a hagyományos Göcsej-kupára utazik az eddig túl sokat együtt nem készülő társulat. Ott már az ukrán légiós is játszhat, ám a Postás mégsem lesz teljes. Ambrus Erzsébetnek combizomszakadása van, ő talán másfél, két hét múlva lesz harcképes.

Botár László