Vágólapra másolva!
Magyaroszágon 80 százalékos volt Anitics Lívia, aki öt évet kosarazott hazánkban, és a jugoszláviai lány az állampolgárságot is megkapta. Az öt év alatt négyszer bajnokcsapat tagja volt, a PVSK játékosaként háromszor, a GySEV-RINGA tagjaként egyszer vehetett át aranyérmet.
Egyszer "hibázott", amikor Diósgyőrben kosarazott nem lett bajnok. Anitics tavaly előtt Ausztriába, a Klosterneuburghoz szerződött, és most a hét elején együttesével Sopronban járt a Krasznai-kupán. A kitűnő kosaras Ausztriában sem hagyta abba az aranygyűjtést, tavaly bajnok lett a Klosterneuburggal, és az idén is elsőségre tör.
Jelenleg sérült, meghúzódott a vádlija, így a kosarak szórása helyett a Krasznai-kupán csupán a statisztikát vezette. Mint mondta, reméli, hamrosan meggyógyul.
A Krasznai-kupát - amelyen utolsók lettek egyébként - a Ronchetti-kupa selejtezőjére való felkészülésnek tekintette az osztrák gárda, amely Anitincs mellett a tavaly Kecskeméten, korábban pedig az MTK-ban, a Fradiban és a Soproni Postásban is megfordult negyvenszeres magyar válogatott center Bíró Esztrrel a soraiban a horvát Sibenik ellen próbálja kivívni a továbbjutást. Tavaly egyébként a Postást kiverték az első körben.
Aniticset egy éve az Osztrák Kupa döntőjében a legjobb játékosnak választották a szakemberek, és mint mondta, színvonalas, kemény munka folyik a Klosterneuburgnál.