Vágólapra másolva!
Most már nyugodtan kijelenthetjük: megtáltosodott a New York Islanders csapata a 2001-2002-es NHL-idényre. A liga korábbi pofozógépe eddigi hét meccséből hatot megnyert, és az egyetlen elvesztett találkozón is kapott egy pontot, mert csak hosszabbításban maradt alul.

Shanahan vezeti a kanadai táb-
lázatot

A hazaiak másik gólját Mark Parrish ütötte, hetedik meccsén ez már a kilencedik, és ennél többet senki sem szerzett a mezőnyben.

Az edzőváltás után magára talált Pittsburgh Penguins a hazai siker után idegenben is kitömte az Ottawa Senators csapatát, Hedberg kapus az ellenfél mind a 29 lövését hárította.

A Detroit Red Wings drámai meccsen verte 3-2-re a Philadelphia Flyerst. 41 másodperccel a befejezés előtt még a vendégek vezettek 2-1-re - legutóbb 1988 november 4-én sikerült győzniük a Joe Louis Arenában -, ám ekkor Szergej Fjodorov kapásból a jobb felső sarokba bombázott, majd amikor már csak 18 másodperc volt hátra, Brett Hull szinte lekopírozta klubtársa mozdulatát. Győzött a Detroit, s mivel Brendan Shanahan adott egy gólpasszt, 12 ponttal ő vezeti a liga pontlistáját.

A New Jersey Devils megszerezte első győzelmét, ez bizony kicsit későn jött a tavalyi bajnoktól. Ám ha lúd, legyen kövér: az Ördögök 6-1-re tömték ki a San Josét. A hazaiak első sora remekelt: Patrik Elis három gólt és két gólpasszt, a center Jason Arnott 2 gólt és ugyanannyi asszisztot, Petr Sykora 3 gólpasszt jegyzett. Eliasnak ez volt NHL-karrierje negyedik mesterhármasa, és élete első öt pontos meccse!

Meglepő a bajnok Colorado újabb veresége, míg a forduló gólokban leggazdagabb találkozóját Vancouverben vívták, ahol a Canucks 6-5-re kikapott az idén jól teljesítő Torontótól. A hazaiaknál hiába ütött mesterhármast a svéd Mats Näslund - s adott még egy gólpasszt is -, a vendégek kiegyensúlyozott csapatjátéka ellen nem volt orvosság. A Los Angeles-i rangadót a Királyok nyerték a Hatalmas Kacsák ellen.

Eredmények:
New York Islanders - Carolina Hurricanes 4-1
gól:
Martinek, Parrish, illetve Vasicek

Ottawa Senators - Pittsburgh Penguins 0-3
gól:
Straka, Richer, Lang

Detroit Red Wings - Philadelphia Flyers 3-2
gól:
Robitaille, Fjodorov, Hull, ill. Roenick, Murray

New Jersey Devils - San Jose Sharks 6-1
gól:
Elias 3, Arnott 2, Dagenois, ill. Selänne

Nashville Predators - Chicago Blackhawks 3-5
gól:
Fitzgerald, Legwand, Jacsmenyev, ill. Thomas 2, Calder. Koroljov, Daze

Dallas Stars - Phoenix Coyotes 3-1
gól:
Turgeon 2, Van Allen, ill. Mara

Calgary Flames - Florida Panthers 3-1
gól:
Iginla 2, Hentunen, ill. Novoszelcev

Colorado Avalanche - Edmonton Oilers 1-4
gól:
Blake, ill Comrie, Carter 2, Brown

Vancouver Canucks - Toronto Maple Leafs 5-6
gól:
Näslund 3, Klatt, Ohlund, illetve Corson 2, Hoglund, McCauley, Berg, Roberts

Los Angeles Kings - Anaheim Mighty Ducks 4-1
gól:
Smolinski, G.Murray 2, Heinze, ill. Tyitov

A pontlista állása

p

g

gp

1.

Brendan Shanahan (Detroit)

12

8

4

2.

Mark Parrish (Islanders)

10

9

1

3.

Jeremy Roenick (Philadelphia)

10

2

8

4.

Brian Rolston (Boston)

9

5

4

5.

Szergej Fjodorov (Detroit)

9

4

5

6.

Ryan Smyth (Edmonton)

9

4

5

7.

Mats Sundin (Toronto)

9

3

6

8.

Patrik Elias (New Jersey)

9

3

6

p: pont, g: gól, gp: gólpassz

Ch. Gáll András