Vágólapra másolva!
Palkovics Krisztián 18 másodperccel a lefújás előtt szerzett góljával nyert - 0-2-ről fordítva - 3-2-re az Alba Volán a fehérorosz Nyeman Grodno ellen a jégkorong Kontinentális Kupa székesfehérvári tornájának első fordulójában.

Kontinentális Kupa, 2. forduló
Alba Volán-FeVita - PHC Nyeman Grodno (fehérorosz) 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)
Székesfehérvár, 1000 néző
gól: Palkovics (2), Csibi, ill. Szidorov, Petchenkin

Magyar hokicsapat még sosem járt a Kontinentális Kupa harmadik körében, s hogy miért nem, arra hamar rá lehet jönni, ha elolvassuk a fehérvári torna résztvevőinek névsorát. Ezen a szinten általában már jön egy nagyon erős, akár A csoportos országot képviselő vetélytárs, s jó esetben két másik, amelyekkel partiban lehet a magyar színeket képviselő klub. Jelen esetben azonban, legalábbis előzetesen úgy tűnt, mindhárom ellenfél esélyesebb a magyar bajnoknál, hiszen kettő Fehéroroszországból, egy pedig Ukrajnából érkezett, márpedig ezekben az országokban, miként általában az utódállamokban, nem szoktak remegni a magyar riválisoktól.

Nyilván ezután sem fognak, de a Nyeman Grodno azért felhívhatja a honfitárs Minszk figyelmét: az Alba Volánnal jó lesz vigyázni! A fehéroroszok ugyanis számukra teljességgel váratlanul leckét laptak, s ez akár a továbbjutásukba kerülhet. Pedig a csoporton belüli erőviszonyokra vonatkozó, meglehetősen bizonytalan jóslatok között viszonylag állandó elem volt, hogy a Grodno egészen biztosan ott lesz a végelszámolásnál. Hamar kiderült, hogy miért: a vendégek rettentő magabiztosan terelgették a pakkot, technikai hibát még a magyar szem számára szokatlan sebesség mellett sem sűrűn lehetett felfedezni játékukban. Igaz, az is látszott rögtön, mi lehet az Alba esélye. Ahogy hátvédjük, a szlovák Sille Tamás a meccs előtt jósolta, a Grodno játékosai inkább egyénileg villogtak, csapatjátékban többet nyújtott a FeVita. Az összeszokottabbnak tűnő hazaiak főleg emberelőnyben jeleskedtek: az első harmadban egy ízben fél perc alatt négyszer játszották ziccerig a helyzetet, kár, hogy a szenzációsan védő Oleinikovas eszén nem tudtak túljárni. Öröm volt látni, hogy a fergeteges iramot gond nélkül bírják Ocskayék, a helyzetek számát tekintve akár három góllal is vezethettek volna, de az utolsó passzokba, illetve lövésekbe mindig hiba csúszott. A Grodno ritkábban kopogtatott Roman Mega kapujánál, ilyenkor viszont láthatták, hogy jó kapus Fehérváron is terem ("némi" túlzással, elvégre a szakállas portás bölcsőjét Szlovákiában ringatták). Hanem a harmad legvégén lanyhult Kangyalék figyelme, s az éppen kiegészülő Grodno, Szidorov révén szép gólt szerzett.

Ezek után nem volt meglepő, hogy óvatosabb Volán érkezett a folytatásra, ami nem jelenti azt, hogy ne egyenlíthetett volna rögtön a második harmad elején, Csibi azonban a fekvő kapusról kicsorgó korongot képtelen volt az üres ketrecbe csúsztatni. A túloldalon az Ocskay és Kangyal túlzott keménykedése miatt összejött kettős emberhátrányt bravúrosan kihúzták a kékek, főleg Mega parádéjának köszönhetően, ám a szimpla emberhátrány vége előtt nem sokkal Petchenkin kilőtte a jobb alsót. Figyelembe véve, hogy egy roppant magabiztos, helyzeteivel nagyon jól gazdálkodó, képzett ellenfél vezetett két góllal ekkor, a meccs felénél nem sokat adtunk volna a magyar győzelemért. Szerencsére, ami ziccerek tömkelegéből nem, az egy óriási lövésből összejött még a harmad vége előtt: Csibi kapásból lőtte szét Oleinikovas kapujának jobb sarkát.

A befejező periódusra pedig egy minden addiginál elszántabb Volán jött ki, lélegzethez jutni sem engedve a fehérorosz riválist. Az egész meccsen szenzációs, az ellenfél klasszisainál is jobb játékot nyújtó Palkovics szólói ugyan csak szépek voltak, eredményesek nem, lövése azonban annál inkább: emberelőnyből, a jobb szélről bombázott a kapus lábai közé. A hajrá hatalmas iramú, fergeteges játékot hozott: a Grodno végleg megértette, hogy kényelmes hokival nem nyerhet, a FeVita pedig vérszemet kapva próbálta begyömöszölni a győztes gólt. Akármelyik fél eldönhette volna a maga javára a meccset, mégsem igazságtalan (sőt), hogy a sokkal több helyzetet kidolgozó, hősiesen küzdő Volánnak sikerült. Mindössze tizennyolc másodperc volt hátra, amikor Palkovics elindult onnan, ahonnan nagy gólját ütötte, s ezúttal szemtelenül, közelről csúsztatta a pakkot a döbbent vendégek kapujába.

Szinte szétrobbant a fehérvári csarnok, s lássuk be, jogosan: ilyen koreográfiával, 0-2-ről fordítva az utolsó percben, még gyenge ellenféllel szemben is mámorító nyerni, hát még a Kontinentális Kupában, fehérorosz rivális rovására... A továbbjutás persze még messze, de nem elérhetetlenül, márpedig, ahogy a bevezetőben szó esett róla: olyan magasságokban még nerm járt magyar klubcsapat.

A csoport másik találkozóján:
HC Keramin Minszk (fehérorosz) - Szokol Kijev (ukrán) 5-3.

A szombati műsor:
Nyeman Grodno - Szokol Kijev, 14.30
Alba Volán - HC Minszk (fehérorosz), 18