Vágólapra másolva!
Negyedik mérkőzését is megnyerte a vendéglátó franciák ellen az FTC vízilabda csapata a LEN-kupa előselejtezőjében, s veretlenül, gond nélkül lett csoportgyőztesként továbbjutó.

LEN-kupa, előselejtező, D csoport:
FTC - Dauphins de Sete (francia) 12-8 (3-3, 3-1, 3-1, 3-3)
a magyar góldobók: Tóth L. 5, Katonás, Lehman, Paján 2-2, Nyéki 1

Wiesner Tamás szakosztályigazgató elsősorban Tóth Lászlót dicsérte, aki góljai mellett még két találat előkészítésében vállalt döntő szerepet, Gyöngyösi András, a csapat edzője elégedett volt még a kapus Bíróval, valamint Pajánnal is.

A magyar együttes csoportgyőztes lett, mögötte a román Cristul Oradea végzett. A november 23-25. közötti következő fordulóban a nyolc kiemelt (köztük a BVSC is), valamint a mostani előselejtezőből továbbjutó nyolc csapat száll majd vízbe, négy négyes csoportban.

Az előselejtezők után kisorsolták a november 23-25. között esedékes LEN Kupa-folytatás csoportbeosztását, miszerint a franciaországi csoportból továbbjutó FTC legközelebb a németországi Hammban száll vízbe a helyi együttes, valamint a szlovén Primorje Rijeka és a görög Etnikosz Pireusz ellen.

A BVSC Barcelonában játszik a házigazda Cataluna, az olasz Bologna és az orosz CVSZK VMF Moszkva csapatával.