Vágólapra másolva!
Felrúgva a háromesélyes mérkőzést ígérő papírformát, a vártnál jóval biztosabb győzelmet aratott a Domino BHSE a Vasas ellen a vízilabda OB I. vasárnapi rangadóján.

Férfivízilabda-OB I
Domino BHSE - Vasas 12-8 (4-3, 3-2, 3-0, 2-3)
Kőér utca, 1000 néző
vezette: Kosztolánczy, Császár
gól: Kiss 3, Molnár, Takács, Biros 2-2, Jäger, Sugár, Tóth 1-1, illetve Varga T. 4, Székely, Madaras, Vindisch, Vári 1-1

A két elitcsapat első egymás elleni összecsapását felfokozott, hatalmas várakozás előzte meg: már félórával a kezdés előtt zsúfolásig tele volt a kisebb mérkőzésekhez "szokott" Kőér utcai uszoda.

A hazai együttes repülőrajtot vett, alig több, mint 5 perc alatt 4-1-es előnyt szerzett. Ezt még a második játékrész elején kiegyenlítette a Vasas, de utána csak futott az eredmény után. Döntő volt, hogy a harmadik 7 percben csak a Domino lőtt gólt, miközben a vendégcsapat sorra hibázta el létszámfölényes helyzeteit is.

Végeredményben a bajnoki címvédő a vártnál lényegesen könnyebben nyert, köszönhetően annak, hogy mind a kulcsjátékosai, mind az úgynevezett kiegészítő emberei messze felülmúlták riválisaikat.

A bajnokság élén a Domino áll, 6 mérkőzésből szerzett 12 pontjával, a 10 pontos Vasast a Szeged (11) is megelőzi, de a Tisza-partiak 3 mérkőzéssel többet játszottak.