Társoldalunk:

Mocsai: "Elszántak vagyunk!"

Egy héttel az első komolyabb sorozatterhelés és majdnem egy hónappal a világbajnokság megkezdődése előtt tizenkilenc fős csapattal készül a női kézilabda-válogatott. November 5-én kezdődött a hivatalos felkészülés és a meccsdömping előtt Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára és Mocsai Lajos szövetségi kapitány beszélt az előkészületekről.

November ötödikén hétfőn kezdődött a hivatalos felkészülés, amelynek során négy hét áll Mocsai Lajos rendelkezésére, hogy felkészítse a csapatot a december 4-én kezdődő világbajnokságra. A szakmai stáb két szakemberrel gyarapodott: Rácz Mariann távozását követően Kovács Péter edzőként, Bakos István pedig a kapusok trénereként segíti a kapitány munkáját. Sinka László főtitkár elmondta, kisebb zökkenőkkel ugyan, de végül minden játékos megérkezett az edzőtáborba és a hét végén már két Szlovénia elleni találkozóval készülnek a lányok.

"Az első találkozóra Szlovéniában, a másikra vasárnap Zalaegerszegen kerül sor, ahol hatalmas az érdeklődés, már elővételben több mint ezer jegy elkelt és várhatóan telt ház fogadja a válogatottat" - jegyezte meg Sinka. "Szerdán délután fél 6-kor Dánia ellen barátságos mérkőzésen lépünk pályára a SAP-csarnokban. Itt búcsúztatjuk el hivatalosan is a 245-szörös válogatott Kökény Beatrixot és ekkor kapja meg a világ legjobbjának választott Radulovics Bojana is a díjat. Ezt a legjobb ifi-és serdülőjátékosok jutalmazása követi, de programban olyan gálamérkőzés is helyet kap, mint a Parlament és a Magyar Kézilabda Szövetség válogatottjainak összecsapása."

November 15-én Győrött kezdődik a Nemzetek Kupája, amelyen Magyarország Ausztriával mérkőzik, majd egy nappal később a bécsi Piramis Hotelben felépített pályán a dán-norvég összecsapás győztesével vagy vesztesével meccsel a válogatott. November 22-én első alkalommal vesz részt a magyar nemzeti együttes a hagyományos Turcsin Kupán, ahol Oroszország, Ukrajna és Korea lesz az ellenfél. A hivatalos csapathirdetésre november 27-én kerül sor.

"Teljesen új szerkezetű válogatottat kell építenünk" - mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. "Kökény és Simics visszavonulásával két kulcsjátékosát veszítette el a védelem, így gyakorlatilag elvesztettük a stabil hatos zónánkat. A legfontosabb, hogy a hátsó alakzat hatékonyságát megtaláljuk, legyen ez akár hatos zóna, akár 5-1-es, akár 3-2-1-es védekezés. A csapat a világbajnokságon a saját szakmai presztízséért küzd majd. Elszántak vagyunk, ezt látom a lányokon is. A szövetség elvárása az 1-5. hely valamelyike. Hangsúlyozom, ebben benne lehet az első, de az ötödik pozíció is. Az biztos: négy hét alatt komplett csapatot építeni kérdőjeles."

A válogatott programja:
November 10. - Szlovénia - Magyarország (Radenci, 17 óra)
November 11. - Magyarország - Szlovénia (Zalaegerszeg, 16.10)
November 14. - Magyarország - Dánia (Budapest, SAP-csarnok, 17.30)
November 15. - Magyarország - Ausztria (Győr, 20.15)
November 16. - 3-4. hely (Bécs, 19 óra) vagy 1-2. hely (Bécs, 21)
November 23. - Magyarország - Oroszország (Kijev, 16.30)
November 24. - Magyarország - Korea (Kijev, 15)
November 25. - Magyarország - Ukrajna (Kijev, 12.45)
November 28-30. - edzőtábor, Tata
December 4-16. - Világbajnokság, Olaszország

A magyar csapat kerete:
kapusok
- Farkas Andrea, Pálinger Katalin, Sugár Tímea
 mezőnyjátékosok - Balogh Beatrix, Pálffy Zsuzsa, Radulovics Bojana, Borók Rita, Ferling Bernadett, Siti Eszter, Siti Beáta, Farkas Ágnes, Deli Rita, Kirsner Erika, Lőwy Dóra, Kulcsár Anita, Kindl Gabriella, Prok Beatrix, Pigniczki Krisztina, Pádár Ildikó

Pincési László

Korábban:

Magyar aranyat várnak a kézivébé szervezői