Vágólapra másolva!
Mérföldkőhöz érkezett Luc Robitaille pályafutása. A Detroit Red Wings 35 éves balszélsője az Anaheim ellen 1-0-ra megnyert meccsen beütötte karrierje hatszázadik NHL-gólját, ezzel feljött az örökranglista 13. helyére. A Vörös Szárnyak sem állnak rosszul, 28 pontjukkal vezetik a mezőnyt, a 25 pontos Calgary előtt.

Lucnek ez volt a tizedik gólja ebben a szezonban. Ő a történelemben a második balszélső - Bobby Hull után -, aki legalább 600 gólig jutott. Egyedülálló sor a Detroit Brett Hull, Steve Yzerman, Luc Robitaille összetételű trojkája, ugyanis mindhárman legalább 600 gólt ütöttek pályafutásuk során. Hárman együtt 108 évesek. Egy harmadik aggastyán, Dominik Hasek kivédte a hazaiak szemét, 19 lövést hárítva húzta le a rolót.

Patrik Elias természetes mesterhármasával - más nem ütött közben gólt - 0-2-ről fordított 3-2-re a New Jersey a Toronto ellen. A tavalyi bajnok utolsó kilenc meccséből nyolcat megnyert, jobbára a cseh szélsőnek köszönhetően. A mérkőzésen rájárt a rúd Tie Domira, a Maple Leafs bajnkeverőjére: McKenzie és McKay is jól megverte, sőt, egy alkalommal még Martin Brodeur, az Ördögök kapusa is a jégre döntötte a pokrócdurvaságú csatárt. Az ok: Domi a legutóbbi playoffban, a New Hersey-Toronto párharc negyedik meccsén orvul lekönyökölte Niedermayert, a New Jersey játékosát, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Dallasban talált magára a Phoenix, a Chicago megőrizte hazai veretlenségét, utolsó 12 meccséből 9 győzelem, 1 vereség, 2 döntetlen a mérlege.

A Carolina - San Jose találkozón mindhárom hazai gólzsák (Kapanen, O'Neill, francis) szerzett pontot, ők hárman együtt62 pontnál járnak, a lista második, harmadik és negyedik helyét foglalják el!

Eredmények:
New Jersey Devils - Toronto Maple Leafs 3-2
Gól:
Elias 3, Corson, Tucker

Anaheim Mighty Ducks - Detroit Red Wings 0-1
Gól:
Robitaille

Dallas Stars - Phoenix Coyotes 1-5
Gól: Audette, ill. Doan, Kolanos, C. Lemieux, Mara, Briere

Chicago Blackhawks - Vancouver Canucks 3-1
Gól:
Bell, Housley, Amonte, ill. Druken

Columbus Blue Jackets - Edmonton Oilers 0-3
Gól:
R. Smyth, Cleary, Reasoner

Carolina Hurricanes - San Jose Sharks 3-2
Gól:
Kapanen, O'Neaill, Brindamour, ill Damphousse, Sturm

A legjobb pontszerzők:
1. Jarome Iginla (Calgary) 27 (13, 14)
2. Jeff O'Neill (Carolina) 22 (13, 9)
3. Sami kapanen (Carolina) 20 (11, 9)
4. Ron Francis (Carolina) 20 (3, 17)
5. Brendan Shanahan (Detroit) 20 (10, 10)
6. Patrik Elias (New Jersey) 20 (11, 9)
7. Szergej Fjodorov (Detroit) 19 (8, 11)
8. Mark Parrish (Islanders) 19 (13, 6)
9. Craig Conroy (Calgary) 19 (7, 12)

Ch. Gáll András