Vágólapra másolva!
Most akkor félreértés volt a hét győzelemmel és egy vereséggel történő rajt? Kezd úgy tűnni, hogy igen. A New Jersey Nets csapata ugyanis a parádés rajt után második meccsét veszítette el: előbb a Philly, majd hétfőn a Denver józanította ki az önmagukat rózsaszín álmokba ringató Jason Kiddéket. Kidd a minap még azt mondta, ők legfeljebb a három évvel ezelőtti Chicago Bullstól félnének, de most kiderült, elhamarkodott volt ez a kijelentés.

reuters
Kidd és a New Jersey nem ta-
lálja a helyes irányt

A sacramentói Arco Arenában a Királyok a Sziklákon töltötték ki haragjukat a vasárnap, a Lakerstől tíz pontos negyedik negyedbeli előnyről elveszített meccs miatt. A 34 pontos különbség idei legfölényesebb győzelmük.

Az elmúlt hét legjobb játékosa Allen Iverson lett Keleten és Kevin Garnett Nyugaton. Iverson, aki könyökoperációja miatt kénytelen volt a kispadról végignézni a Philly első öt - vesztes - mérkőzését, a múlt héten négy alkalommal vezette győzelemre csapatát, miközben 26,3 pont, 4,5 lepattanó, 4,3 gólpassz és 3,25 szerzett labda volt az átlaga, a hetvenhatosok pedig egalizálták mérlegüket, jelenleg öt győzelemmel és ugyanennyi vereséggel állnak. Garnett és a Timberwolves háromból kettőt nyert a tárgyidőszakban, a 211 centis bedobó átlaga 24,3 pont, 13,3 lepattanó és 6 gólpassz volt.

Eredmények:
Denver Nuggets - New Jersey Nets 99-96
Legjobb dobók:
Van Exel 30, LaFrentz 25, ill. Martin 28, Jefferson, Harris 13-13.

Sacramento Kings - Houston Rockets 113-77
Ld.:
Stojakovic 25, Christie 23, ill. Francis 18, Mobley, K. Thomas 12-12.

Ch. Gáll András