Vágólapra másolva!
A hetek óta remek formában lévő Zalagerszeg együtteséhez látogat szerdán a Matáv Compaq Sopron immáron öt forduló óta veretlen együttese. Reszeli Soós Istvának, a soproniak szakvezetőjének - túl azon, hogy meglehet, eltiltása miatt nem ülhet majd a kispadon - van gondja bőven a találkozó előtt.

"Sopronban sikerült a bravúr, legyőztük a ZTE-t, így nyilván a visszavágás vágya is fűti a zalaiakat" - mondta a soproni szakvezető. "Sajnos nekünk két meghatározó emberünk, Szabados és Horváth sérült, ráadásul nem kevesebb, mint hat játékosunknak van két sárga lapja, és nekünk kicsit előre is kell tekintenünk: a következő két Honvéd-meccsre, a szombati bajnokira és a jövő szerdai Magyar Kupa találkozóra. Az egerszegiek lendületben vannak, kitűnő a játékosállományuk, ráadásul hetek óta ugyanabban az összeállításban léphetnek pályára. Mindennek ellenére megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt kiharcolni a ZTE otthonában" - vélekedett a szakvezető.

A Sopron várható összeállítása: Farkas -Vincze, Varga, Salagean, Tóth I. - Orabinec, Csiszár, Somogyi, Nagy T. - Sira, Tóth M.

Botár László