Társoldalunk:

Magyar pályázat a 2004-es nőikézilabda-Eb-re

Magyarország pályázik a 2004-es nőikézilabda-Európa-bajnokságra - jelentette be Sinka László főtitkár, miután az elnökség egyhangúlag, tizenegy igennel szavazott a kandidálás mellett. A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Farkas Ágnest (FTC) és Pásztor Istvánt (Veszprém) választották a 2001-es év legjobbjának.

A következő lépésben január végéig kell beszerezni a kormánygaranciát és megállapodni a televíziós közvetítésekről. Szükség van még a kb. 450 millió forintos költségvetés mellett a rendező városok, létesítmények hozzájárulására is.

A helyszínről az EHF júniusi salzburgi kongresszusán születik döntés. Mivel Magyarország az egyedüli jelentkező - sőt az EHF kérte, hogy fontolja meg a kandidálást -, így biztosnak mondható a siker.

Az Eb mérkőzéseinek az elképzelések szerint hét város adna otthont. A négy csoport küzdelmeit Nyíregyháza, Szeged, Pécs és Zalaegerszeg, a középdöntőket Győr és Debrecen rendezné, míg az
addig felépülő Budapest Sportcsarnokban kerülne sor az elődöntőkre és a helyosztókra. 

A kontinenstornára az EHF 400 ezer eurót (kb. 100 millió forint) ad. A fennmaradó közel 350 milliót a szervezőknek kell előteremteniük. Sinka a szponzorok mellett számít az állam és a házigazda városok támogatására. Az Eb kvalifikál a 2005-ös vb-re és a 2006-os kontinensbajnokságra.

Az elnökség arról is határozott, hogy pályázik a 2005-ös junior férfi világbajnokságra. A nemzetközi szövetség (IHF) a jövő novemberi szentpétervári közgyűlésén dönt a helyszínről.

A keddi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Farkas Ágnest (FTC) és Pásztor Istvánt (Veszprém) választották a 2001-es év legjobbjának.

A világbajnokság előtt álló nők mellett szóba kerültek a férfiak is, akik januárban vb-előselejtezőt játszanak. A felkészülés jegyében Skaliczki László szövetségi kapitány csapata december 21-én
Békésen, egy nappal később pedig Békéscsabán méri össze erejét a szlovákokkal. Utóbbi városban utoljára tizenhárom évvel ezelőtt rendeztek válogatott találkozót. 

Ezt követően a winterthuri Yellow Kupán vesz részt az együttes, ahol a házigazda Svájc mellett találkozik Egyiptom, Szlovénia és Tunézia legjobbjaival, valamint az Ázsia-válogatottal.

Korábban: