Vágólapra másolva!
Még hússzszor sem szerepelt a magyar nőikézilabda-válogatottban, mégis ha a jelenlegi együttes legjobbját kell megnevezni, az emberek Radulovics Bojana nevét emlegetik. Így gondolhatta a szakma is, hiszen a világ tavalyi legjobbjának is őt választották - köszönhetően sydneyi remek teljesítményének. A népszerű "Bokit" az elutazás előtt faggattuk.

Fotó: Nemzeti Sport
Kapus legyen a talpán, aki egy Radulovics-lövésbe beleáll
- Amióta magyar válogatott lett, Bojana Radulovicsként vagy Radulovics Bojanaként mutatkozik be?

- Ki meri Bokizni a világ legjobbját?
- Még a spanyolok ragasztották rám ezt a becenevet, amikor ott játszottam, mert nekik túl hosszú volt a Bojana. De bárki hívhat így, örülök neki.

- Mikor derült ki, hogy tehetséges kézilabdázó?
- Amikor Palicsról Zomborba igazoltam, és 14 évesen bemutatkoztam Nagy-Jugoszlávia első osztályában.

- Ezekkel a fizikai képességekkel más sportággal nem is próbálkozott?
- Dehogynem. Egyszer lementem atletizálni, és egyből 461 centiig jutottam távolugrásban. Utána alig akartak elengedni.

- Ilyen előélet után magyarországi pályafutásodat a gyengécske Zalaegerszeg csapatában kezdte. Hogyhogy?
- Spanyolországban súlyosan megsérült a térdem, az sem volt biztos, hogy valaha jó lesz. Nem kívánkoztam már nagy csapatba.

- Aztán megtalálta a Dunaferr. Ment az első szóra?
- Dehogy. Otthon akartam maradni, hiányzott a család. Legszívesebben elbújtam volna a teraszon, de apám rábeszélt, hogy menjek.

- Most már hálás neki?
- Most már nagyon. Hiszen mindent megnyertünk a Dunaferr csapatával.

- Sydneyben pedig ezüstérmet nyert. Vagy aranyat vesztett?
- Aranyat vesztettem. Soha még úgy nem blokkoltunk le, mint a döntőben.

- Mennyi volt a legtöbb gól, amit egy mérkőzésen lőtt?
- Tizenöt, a Fradi ellen egy hazai bajnokin.

- És melyik volt a legfontosabb gólja?
- Amivel az utolsó pillanatban kiegyenlítettünk az osztrákok ellen az olimpiai negyeddöntőben.

- Az már előfordult, hogy végigjátszotta a meccset, de egy gólt sem szerezett?
- Nem, ilyenre nem emlékszem.

- Kit tart a világ legjobb női kézilabdázójának?
- A norvég kapust, Cecilie Legangert. De ha szembekerülök vele a vb-n, akkor bebizonyítom, hogy mégsem ő a legjobb.

- Rengeteg ütést kap a mérkőzéseken. Meg tudják félemlíteni?
- Nem. Ha szándékosan ütnek, nem félni kezdek, hanem mérges leszek, és gólokkal törlesztek. Ha feldühítenek, a góllövés is jobban megy.

- A házimunkában mekkora a tehetsége? Igazi konyhatündér?
- Inkább antitündér. Csirkeleves, hús krumplival vagy a a szerb nemzetiségi ételek, a csevapcsicsa és a pleszkavica még mennek, de a bonyolultabb kaják nem.

- Hogy bírja, hogy Dunaújvárosban mindenki tudja, Ön „a” Radulovics?
- Jól. Civilben kikapcsolok, a pletykák nem érdekelnek.

- Melyik helyezést fogadná el előre a világbajnokságon?
- Az elsőt. Úgy kell indulni, hogy mi vagyunk a legjobbak. Mert ha nem ezzel a meggyőződéssel kezdünk, biztosan nem nyerünk.

- A másik átlövővel, Farkas Ágival összecsiszolódott már?
- Egyre inkább. Az elején egyénieskedtünk, de most már passzolunk egymásnak és "felezünk". "Fari" gyors játékos és én nagyon szeretem a gyors kézilabdát.

- Mit áldozna fel egy olimpiai aranyéremért?
- Az életemből éveket nem adnék érte, de a győztes olimpiai döntő után azonnal abbahagynám a kézilabdát.

Mocsai Lajosnak adatott meg a lehetőség, hogy beválogassa a magyar nemzeti csapatba a Jugoszláviából honosított klasszis jobbátlövőt, akit - többek között - az olimpián nyújtott teljesítménye alapján a szakma 2000-ben a világ legjobb női kézilabdázójává választott. Ezek után nem csoda, hogy a szövetségi kapitány is így kezdi értékelését: "Bárhogy is töröm a fejem, csak jót mondhatok róla. Bokit fizikai adottságai - lövőereje, ugróereje, végtagjainak hossza - a legjobbak közé emelik, a női mezőnyben rendkívül ritka paraméterekkel rendelkezik, emiatt férfias kézilabdát játszhat. Olyan testhelyzetekben is képes kapura lőni, hogy az a kapus számára 'olvashatatlan'. Ráadásul nemcsak a fizikai, hanem a mentális képességei is kiválóak. Remek versenyző típus, győzni akarása, koncentrációja, a kritikus helyzetekben ésszerű kockázatvállalása és az ilyen szituációkban is teljesítőképes tudása messze átlag feletti. Hatalmas küzdő, igazi profi játékos. Rendkívül egészségesen dolgozza fel a sikert és ismeri fel az ahhoz vezető utat is. Jól különíti el egymástól az élet különböző területeit, a sportot, a kikapcsolódást, a kemény munkát, a lazítást, és pontosan tudja, mikor minek kell prioritást adni. Bár a vb előtt rakoncátlankodott a térde, biztos voltam benne, hogy összekapja magát, és ha kell, fél lábon is kiugrál Olaszországba. De szerencsére felgyógyult, közelít a régi formájához. Ez pedig azért biztató, mert nem véletlenül választották tavaly a világ legjobbjává."

Ballai Attila