Vágólapra másolva!
Folytatja remek szereplését a Washington Wizards csapata az NBA-ben. A Michael Jordan vezette fővárosiak zsinórban hetedik meccsük után hagyták el győztesen a pályát, így kiegyenlítették idénymérlegüket.

Fotó: Reuters
Két egykori Bika: Jordan és Kukoc a Chicago tagjaként együtt nyertek bajnoki aranygyűrűt - most egymás ellen küzdöttek

Jordan és a varázslótanoncok azonban nagyon elkapták a fonalat, és sorozatban hetedik sikerük után ugyanannyi győzelmet számolnak, mint vereséget, és stabilan őrzik playoffot érő hetedik helyüket a keleti főcsoportban.

A Washington legújabb áldozata az idén meglehetősen harmatos produkciót bemutató Atlanta együttese volt, amelynek egy percig sem volt valós esélye a hetek óta tartó káprázat megtörésére. A Washingtont szokás szerint Jordan cipelte a hátán (mezszámával megegyező pontszámmal lett a mezőny legeredményesebbje a veterán klasszis), azonban nagyszerű segítségre talált a húsz pontig jutó Hamilton, illetve a tíz-tíz ponttal és lepattanóval dupla-duplát elérő White személyében.

A vendég Sólymoktól a két zseni, Abdur-Rahim és Kukoc nyújtott átlagon felüli teljesítményt, azonban kettejük jó játéka kevés volt a szebb napokat megélt csapat győzelméhez.

Az újabb Wizards-sikeren kívül említést érdemel még a Nets győzelme a Minnesota ellen az idei évre rangadóvá előlépő mérkőzésen, illetve a sereghajtók közé tartozó Golden State győzelme a remeklő Detroit ellen. A Philadelphia hazai pályán szenvedett vereséget a Charlottól.

Eredmények:
Washington Wizards - Atlanta Hawks 103-76
Legjobb dobók:
Jordan 23, Hamilton 20, Whitney 13, White 10 (10 lepattanó), ill. Abdur-Rahim 20 (10 lepattanó), Kukoc 19, Vaughn 10

Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 104-98
Ld.:
Walker 33 (10 lepattanó, 9 assziszt), Pierce 25, Anderson 10, ill. Miller 36, Ilgauskas 14

Philadelphia 76ers - Charlotte Hornets 85-94
Ld.:
Iverson 38, McKie 17, ill. Nailon 27, Davis 19, Brown 15 (13 lepattanó)

New Jersey Nets - Minnesota Timberwolves 117-112 - hosszabbítás után
Ld.:
Kidd 33, Martin 31, Van Horn 16 (10 lepattanó), ill. Garnett 29 (21 lepattanó), Peeler 17, Smith 16

Orlando Magic - Utah Jazz 98-90
Ld.:
Armstrong 24, Miller 21, Garrity 16, ill, Malonae 28, Marshall 24 (20 lepattanó)

Indiana Pacers - Toronto Raptors 90-102
Ld.:
J. O'Neal 27 (16 lepattanó), Miller 19, Harrington 12, ill. Peterson 29, Williams 24, Carter 23

San Antonio Spurs - Portland TrailBlazers 97-79
Ld.:
Duncan 26, Smith 14, Robinson 11 (16 lepattanó), ill. Patterson 18, Wallace 15 (12 lepattanó), Kerr 14

Seattle SuperSonics - Sacramento Kings 104-92
Ld.:
Payton 27 (10 assziszt), Barry 19, Barker 16, ill. Christie 23, Stojakovic 19, Bibby 13

Golden State Warriors - Detroit Pistons 101-88
Ld.:
Jamison 24, Richardson 18, Hughes 16, ill. Stackhouse 21, Robinson 12, Williamson 12