Vágólapra másolva!
Jarome Iginla, a Calgary Flames szélsője az NHL-szezon első két hónapjában kereskedelmi mennyiségben ontotta a gólokat és gólpasszokat, december elején azonban hosszan tartó rövidzárlat következett be nála. Eközben a riválisok majdnem utolérték a színes bőrű éleslövészt a pontlista elején, ám szombaton magára talált Iginla, s vele a Flames is.

Iginla két gólt és egy gólpasszt vállalt a Calgary Minnesota elleni meccsén, s ezzel negyvenhatra növelte pontjai számát. A Florida Panthers huszonnégy órával azután, hogy fennállása legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el (1-7 a Bostontól), simán leverte a keleti csoport listavezetőjét, a Torontót. Bret Hedican, a Párducok harmincegy éves védője élete nagy meccsét játszotta, mind a négy hazai gólban közreműködött, kettőt maga ütött, kettőt előkészített. Pavel Bure, az orosz szupersztár egy gólt és két gólpasszt vállalt. A Maple Leafs ezzel le is csúszott az első helyről, ahová a New York Rangers és a Boston Bruins kapaszkodott fel, holtversenyben.

A Rangers nélkülözte az előző meccsen agyrázkódás gyanújával lecserélt Eric Lindrost, de a center nélkül is simán győzött a csapat a kontinens túlsó partján, Los Angelesben. A nagycsapatok közül a bajnok Colorado és a listavezető Detroit is kikapott, viszonylag gyenge ellenfelektől.

Peter Forsberg hamarosan visszatér klubjához, a Colorado Avalanche-hez és játszani szeretne a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i olimpián is. A 28 éves, kétszeres Stanley Kupa-győztes, hatszoros All-Star válogatott svéd csatár május eleje óta nem szerepelt tétmérkőzésen, mivel a Los Angeles Kings elleni rájátszásbeli találkozón bevérzett a lépe. Csak az azonnali operáció mentette meg az életét. Forsberg fizikai fáradtságra hivatkozva a jelenleg zajló bajnokságban még nem lépett jégre, ennek ellenére beválogatták az olimpiai keretbe. Az 1994-es lillehammeri játékokon az ő büntetőjével lett aranyérmes a svéd együttes.

Eredmények:
Tampa Bay - Boston 4-5 (hossz.)
Gólütők:
Cullimore, Prospal, Richards, St. Louis, ill. Guerin, Murray, Zamuner, Boyton, Axelsson

New York Islanders - Montreal Canadiens 6-5 (hossz.)
G.:
Parrish, Jasin 2-2, Peca, Blake, ill. Petrov, Ribeiro, Rivet, Zednik 2

Pittsburgh Penguins - Ottawa Senators 2-5
G.:
LaCouture, Kostopoulos, ill. Alfredsson, Hossa 2-2, Bonk

Florida Panthers - Toronto Maple Leafs 4-2
G.:
Bure, Hedican 2, Nilson, ill. McCabe, Sundin

Nashville Predators - Detroit Red Wings 3-2 (hossz.)
G.:
Berenzweig, Orszagh, Jacsmenyev, ill. Dacjuk, Maltby

Columbus Blue Jackets - Buffalo Sabres 2-2
G.:
Sillinger, Whitney, ill. Barnes, Dumont

Calgary Flames - Minnesota Wild 4-3
G.:
Iginla 2, Begin, Savard, ill. Johnson, Marshall, Dupuis

Colorado Avalanche - Philadelphia Flyers 2-5
G.:
Hejduk, Trepanier, ill. Gagne, Leclair, Primeau, Roenick, Dopita

Vancouver Canucks - New Jersey Devils 4-2
G.:
Hlavac 2, Ohlund, Sopel, ill. Holik, Dagenais

Los Angeles King - New York Rangers 4-5
G.:
Deadmarsh, Miller, Heinze, Smolinski ill. Toms, Nedved, Samuellson, Malhotra, Johansson

Az NHL legjobb pontszerzői:
1. Jarome Iginla, CGY 39 meccs, 27 gól, 19 gólpassz, 46 pont
2. Alekszej Jasin, NYI 37 19 21 40
3. Mike York, NYR 41 15 25 40
4. Mats Sundin, TOR 39 21 18 39
5. Brenadan Shanahan, DET 40 20 19 39
6. Sami Kapanen, CAR 39 19 20 39
7. Eric Lindros, NYR 37 19 20 39
8. Theo Fleury, NYR 41 15 24 39
9. Alekszandr Zsamnov, CHI 41 14 25 39
10. Joe Thornton, BOS 38 13 26 39
11. Daniel Alfredsson, OTT 34 18 20 38
12. Simon Gagne, PHI 37 16 22 38
13. Joe Sakic, COL 41 14 24 38
14. Craig Conroy, CGY 38 12 26 38

Ch. Gáll András

Korábban:

Legjobbjai nélkül is nyert a New York Rangers