Vágólapra másolva!
Európa két legjobb nőikosárlabda-csapata, a francia Valenciennes és a Bourges látogat Magyarországra az Euroliga 7. fordulójában. Sorsoltak a Magyar Kupában, a GYSEV a BSE, a MiZo a Postás együttesét kapta.

Szerdán a B csoport második helyén álló GYSEV-Ringa a tavalyi ezüstérmes Valenciennes-t fogadja. Csütörtökön a címvédő Bourges játszik Pécsett. Mindkét összecsapás 18 órakor kezdődik.

A soproni városi rangadó inkább óriási küzdelmet, semmint igazán látványos játékot hozott, amelyen végül a papírformának megfelelően a GYSEV-RINGA diadalmaskodott. Farkas Sándor szakvezető szerint a hosszabb kihagyás meglátszott a csapatán, sőt játékosai többségén az is, hogy az ünnepek között és után nem tudtak teljes értékű edzésmunkát végezni, ki sérülés, ki pedig betegség miatt.

- Ha egy olyan feszített ritmusból, mint amilyenben mi játszottunk október óta, kicsit kiesik egy csapat, nem igazán könnyű felpörögni a korábbi sebességi fokozatra" - fejtegette a GYSEV edzője. "Éppen ezért éreztem nagyon fontosnak és hasznosnak a franciák elleni csata előtt, hogy egy olyan jó erőkből álló csapat ellen játszottunk a múlt hét végén, mint a Ronchetti-kupában kitűnően szereplő Postás.

- Többen betegeskedtek, volt aki sérüléssel bajlódott. Kivel mi a helyzet?
- Az elmúlt időszakban Zuzana Zirková és Dénes Krisztina tudtak teljes értékű edzésmunkát végezni. Balogh Judit még Lengyelországban sérült meg, Tully Bevilaquának pedig a talpa érzékeny. Mindketten harcra készek. A többiek kisebb betegséggel, hőemelkedéssel lázzal bajlódtak. Egyik sem volt súlyos eset, de arra sajnos pont elég, hogy a lányok rövidebb-hosszabb időre kiessenek az edzésmunkából. Pedig az ünnepek közötti időszakra egy kis kondicionális munkát terveztem, és szerettem volna a taktikai repertoárt is bővíteni. Ebből sajnos nem lett semmi, de persze ilyen nehézségek minden csapat életében adódhatnak.

- Következik a Valenciennes elleni meccs, amelyről - ha a csoport tabellájára tekintünk - nyugodtan kijelenthetjük: csúcsrangadó. Mindkét csapat egyetlen vereséget szenvedett eddig, érdekes módon Lengyelországban vesztette el mind a francia csapat, mind pedig a GYSEV a veretlenségét. Mit tud a szerdai ellenfélről?
- A francia együttes az a csapat, amelynél, ha nagyon szigorú szemmel figyelem, akkor sem tudok igazán gyenge pontot találni. A Valenciennes közelíti meg számomra leginkább az ideális csapatról alkotott képet. Nagyon magas szerkezetű és emellett negyon gyors együttes, egészen kiváló játékosállománnyal. A tempót a két, talán még 170 centinél is kisebb játékos, Lawson és Feaster diktálja, ott vannak az együttes három legeredményesebb játékosa között, a kiváló, fiatal belga center Wauters-szel egyetemben, aki adott esetben a palánktól távol is tud játszani, és a triplát is bátran elengedi. Rajtuk kívül az itthon jól ismert Béres Tímea mellett szinte kizárólag a szeptemberi Európa-bajnokságon aranyérmet nyert francia válogatott tagjai alkotják az együttest. Fijalkowski, Le Dréan, Lesdema és Sauret ráadásul nem kispadkoptatók, hanem meghatározó játékosok voltak az Eb-t nyerő együttesben.

A Bourges szerda délután érkezik Pécsre, 18.30-kor már edzést is tart a Gandhi Gimnázium tornacsarnokában, majd csütörtök délelőtt a találkozó helyszínén átmozgató foglalkozást vezényel le Sebastien Nivet edző. A mérkőzés esélyesei a gallok, akiknél játszik az ausztrál irányító, Alicia Poto (tavaly a GYSEV-Ringában szerepelt), az Európa-bajnokságon a legjobb játékossá választott francia Cathy Melain, továbbá az ezüstérmes orosz válogatott egyik legjobbja, Ilona Korstine. De kiválóak a többiek is, francia válogatottak, rajtuk kívül még litván és jugoszláv kosarasa is van a vendégegyüttesnek.

Kedden délelőtt, a vasutasok edzésen megsérült Csák Magdolna. Sírva hagyta el a parkettet, a derekát fájlalta. "Szerencsére nincs nagy baj" - mondta dr. Gazsó Imre csapatorvos. "Magdi szerdán délután már óvatosan mozoghat, csütörtökön este pedig játszhat is."

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításait. A két élcsapat, a Pécsi VSK és a GYSEV-Ringa csak később találkozhat egymással. Rátgéber László együttese azonban így is pályára lép Sopronban, a legutóbb bronzérmes Postás vendégeként. A GYSEV a szombati bajnokin a címvédő pécsieket legyőző BSE-t kapta ellenfélül.

A párosítás:
GYSEV-Ringa - BSE
Pécsi VSK - Soproni Postás
Szolnok - Szekszárd
Diósgyőr - ZTE

Az első találkozókat január 23-án, a visszavágókat négy nappal később rendezik.

Korábban:

Botár László, Horváth László