Vágólapra másolva!
Vajon hány pont lenne az átlaga Kobe Bryantnek egy gyengébb csapatban, ha nem lenne mellette Shauille O'Neal, aki estéről estére "elvesz" tőle 25-30 pontot? Természetesen akadémikus a kérdés, de némi fogalmat alkothatunk a 23 éves, 2 méteres hátvéd ponttermelő képességéről a hétfői Los Angeles Lakers-Memphis Grizzlies mérkőzésen történtek tükrében. A 120-81-es hazai győzelemmel végződött meccsen ugyanis 56 pontos karrier- és NBA-idénycsúcsot ért el Bryant - úgy, hogy a negyedik negyedben már végig a kispadon pihent!

Fotó: Reuters
A Lakers nyolcasának egészen egyedülálló teljesítményét a Memphis szenvedte meg

A 23 éves Bryant hatodik NBA-szezonját tapossa, mostani teljesítményét 21/34-es mezőnyszázalékkal és 11/12-es büntetődobó pontossággal produkálta, 6 triplakísérletéből 3 volt jó, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 1 labdaszerzés volt a mérlege, és egyetlen labdát sem adott el! Az első három negyedben összesen két percet pihent, a negyedikben viszont - amikor már 98-59-re vezetett a bajnok - tizenkettőt. Az eredményből kitűnik, hogy Bryant három pont híján ugyanannyit dobott, mint a Grizzlies egész csapata...

Robert Horry ebben a szezonban most volt először kezdő, és kitett magáért: 12 pontot, 11 lepattanót, 6 gólpasszt, s 3-3 labdaszerzést és blokkot jegyzett. A vendégcsapatból Pau Gasol 25, Stromile Swift 22 pontot szerzett, s mindketten leszedtek 12-12 lepattanót. Az NBA-idénycsúcsot Tim Duncan (San Antonio) tartotta 53 ponttal december 26. óta.

A szombati verekedése miatt három meccsről eltiltott Shaq a szerdai, Miami és a szombati, San Antonio elleni meccset kényszerül még kihagyni.

A keleti főcsoportot vezető New Jersey rangadót nyert a Spurs ellen, méghozzá úgy, hogy Todd MacCulloch 97-97-es állásnál blokkolta Steve Smith ziccerdobását. A lecsorgó labdával Jason Kidd tankönyvbe illő négy az egy elleni lerohanást vezetett, melyet Kerry Kittles zsákolással fejezett be 6 másodperccel a befejezés előtt. A hátra lévő időben még két dobásra futotta a Spurs erejéből, de mindkettő célt tévesztett. Kidd idei harmadik, pályafutása negyvenegyedik tripla-dupláját érte el.

Az Orlando Magicet ugyan árulja a 76 éves tulaj, Rich De Vos, de ez a csapat eredményességét nem befolyásolja: idei legnagyobb vereségét mérte a Dallasra.

Eredmények:
Los Angeles Lakers - Memphis Grizzlies 120-81
Legjobb dobók:
Bryant 56, Horry 12, Fisher 11, Madsen 10, ill. Gasol 25, Swift 22, Massenburg 13

New Jersey Nets - San Antonio Spurs 99-97
Ld.:
Kittles 22, MacCulloch 18 (10 lepattanó, 5 blokk), Martin 17, Kidd 16 (10 lepattanó, 12 assziszt, 2 labdaszerzés), Jefferson 10, ill. Duncan 27, S. Jackson 16, Porter 14

Orlando Magic - Dallas Mavericks 113-87
Ld.:
McGrady 26, T. Hudson 21, Ho. Grant 16, M. Miller 15, ill. Howard 26, Vang Csi-csi és Buckner 13-13

Utah Jazz - Denver Nuggets 106-97
Ld.:
Malone 26, Russell 17, Stockton 14, Crotty 12, ill. Van Exel 26, Andersen 17, Posey 16

Golden State Warriors - Miami Heat 79-85
Ld.:
Hughes 19, Jamison 15 (15 lepattanó), ill. E. Jones 28, Mourning 15, Jackson 12

Az NBA legjobb pontszerzői:
1. Allen Iverson (Philadelphia) 28,2 pont/mérkőzés
2. Paul Pierce (Boston) 26,7
3. Kobe Bryant (LA Lakers) 26,57
4. Shaquille O'Neal (LA Lakers) 25,6
5. Vince Carter (Toronto) 25,6
6. Tim Duncan (San Antonio) 25,2
7. Tracy McGrady (Orlando) 25,1
8. Michael Jordan (Washington) 24,6
9. Karl Malone (Utah) 23,7
10. Nick Van Exel (Denver) 23,1

Korábban: