Zsiga Gyula a történelmi Cornexi-vereségről

Négy női kézilabda-kupacsapatunk közül a hétvégén a Dunaferr bravúros, a Ferencváros kötelező győzelmet aratott a BL-ben, a Győri ETO elfogadható különbségű vereséget szenvedett az EHF-kupában, a Cornexit azonban úgy elpüfölték Ikastban - 43-20-ra -, ahogy magyar női kézilabdázókat nemzetközi tétmérkőzésen még soha.

- Edzői pályafutása során érte már a mostanihoz mérhető trauma?
- 1995-ben a Vasassal játszottunk, ugyancsak Ikastban. Akkor a dán csapat még messze nem volt ilyen erős, mégis 11 gólos vereségbe szaladtunk bele. Ez nagyon megviselt, egészen a visszavágóig, amikor 14 góllal nyertünk és továbbjutottunk.

- Most ilyen vigaszra, 24 gólos győzelemre nem számíthat, mert az Ikast mára nagyon erős együttes lett. De erre a vereségre ez nem magyarázat, ehhez a Cornexinek is nagyon gyengének kellett lennie.
- Az is volt. Mindent el lehet mondani ránk: hiányzott a szerencsénk, a hitünk, a tartásunk, 25 technikai hibát vétettünk, az első félidő utolsó tíz percének tíz támadásából egy gólt lőttünk, kilencszer rontottunk. A dánok ezt kihasználva meggyaláztak minket, és nem álltak le. Az egyetlen emberünk, aki 40 percig állta a versenyt, Németh Helga volt, de a hajrában már őt is leoktatták, kiszorított lövőhelyzetekbe kényszerítették. A többiek? A legnagyobb baj az, hogy nem is volt hiteles, amit csináltak. Ha megpróbálkoztak egy csellel, a védő is tudta, emögött nincs góllövési szándék.

- Ez az az eset, amikor a játékosok úgy tesznek, mintha kézilabdáznának, de amivel kísérleteznek, azt maguk sem gondolják komolyan?
- Pontosan. Amikor az Ikast elhúzott, a mieinknek az erejük, a hitük is elillant, csak lézengtek a pályán.

- Egy csapatnál, ahol egyébként szakmailag, lelkileg minden stimmel, hirtelen előállhat ilyen összeomlás vagy megvoltak az előzmények?
- Így is elég a baj, a csapat belső világáról felesleges nem létező problémákat kreálni. Tény, eddig is tudtuk, több játékosunk soha életében nem szerepelt még ilyen légkörű mérkőzésen. Fiatal ígéreteinkről ezután derül majd ki, beváltják-e a tehetségüket, ha úgy tetszik, én kihozom-e azt belőlük. Eddig nem hoztam.

- Épp ez az: nyáron hat játékost vitt magával a Cornexihez a gyengébb Vasastól. Tőlük várt erősítést?
- Az észrevétel jogos. De mit tehettem volna? Más lehetőségem nem volt. Egyedül Kulcsár Anita érkezett kész, rutinos válogatottként, de Ikastban ő sem nyújtotta azt, ami elvárható.

- Ön miben hibázott a dániai mérkőzés előtt és alatt?
- Utólag már mondhatnék bölcseket, de a lényeg az: bár láttam, hogy egyesek idegesek, mások egyenesen félnek, mégsem sikerült pszichésen egy hullámhosszra hozni a lányokat, és az időkérések alatt sem tudtam felrázni a csapatot. Elszállt a levegőben a mondanivalóm.

- A Cornexi itthon jó, mindenkire veszélyes csapatnak számít. Dániai vesszőfutása a magyar női kézilabdázás általános kritikája is?
- Nem. Nem hiszem. Ez a mi kudarcunk volt. Ha a legjobbunkat nyújtjuk, akkor cirka 5-6 góllal kapunk ki, és az nem tragédia.

- Így viszont 23 góllal maradtak alul. Ekkora verés után mennyire vész el edzőben, játékosban, vezetőben a közös munkába, az egymásba vetett hit? Lehet még valaha minden ugyanolyan, amilyen korábban volt?
- Úgy gondolom, igen. Miután felmostam magamat a padlóról, helyre fogom tenni a dolgot. Dániában alaposan kiütöttek minket, számoltak is ránk - de remélem, nem tízet.

Korábban:

Kiütéses Cornexi-vereség az EHF-kupában

Ballai Attila