Vágólapra másolva!
Kedden este a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata szerződést bontott az ukrán válogatott Olga Sljahovával. Az indok: a kosaras igazolatlanul távol maradt a csapat edzéséről.

Németh Emil, a soproni klub első embere elmondta: a csapat Pécsett elszenvedett súlyos, harminchárom pontos veresége után a vezetőség megbüntetett néhány játékost nem megfelelő hozzáállásuk miatt. A találkozót követő napokon Sljahova nem jelent meg az edzéseken, csak kedden este, amikor azt mondta: sérülés miatt nem tudott edzeni. Mivel a kosaras orvosnál sem járt, a Postás ügyvezetője azonnal felbontotta a kosaras szerződését.

A sportvezető hozzátette: a Vojvodina elleni Ronchetti-kupa találkozón két külföldivel játszik a csapat, de január 27-ig mindenképpen meg akarják találni Sljahova helyettesét, addig lehet ugyanis új játékosokat nevezni a kupába. A Postás a Ronchetti-kupából a szerdai meccs eredményétől függetlenül már továbbjutott.

Korábban:

A PVSK lemosta a Postást

Botár László