Vágólapra másolva!
Ma este Tongerenben lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott. A Belgium elleni vb-selejtező elméletileg csoportdöntőnek számít, noha a hazai együttes figyelmetlenségből adódóan már elvesztett négy pontot.

Csütörtökön 20 órától újabb világbajnoki előselejtezőt vív a magyar férfikézilabda-válogatott: ezúttal az eddig - saját, nem mindennapi hibájuk miatt - pont nélküli belgák az ellenfelek. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata az első két találkozóján a törököket verte 33-21-re és 27-22-re. A belgák ugyan kétszer legyőzték az olaszokat, de a jugoszláv származású Peric jogosulatlan szereplése miatt a nemzetközi szövetség megsemmisítette a németalföldi együttes eredményeit.

A belga Standaard információi szerint azonban a belgák hajlandóak igazolni Peric játékjogosultságát a csütörtöki technikai értekezleten, amivel az olaszok ellen elvesztegetett pontokat nem szerezhetik vissza, ellenben a két meccsen 17 gólt szerző Peric megkeserítheti Skaliczki Lászlóék életét.

A magyarok tegnap már a találkozó helyszínén gyakoroltak és szerencsére csak jó hírek érkeztek. Az első két fordulóban sérülés miatt hiányzó Rosta Miklós felépült és Nagy László sem fájlalja már a gyomrát, így ők biztosan játszhatnak. A szívproblémák miatt kivizsgált Décsi Gábor is rendben van, ám mivel ő Budapesten tartózkodik, csak a szombati, százhalombattai visszavágóra áll a válogatott rendelkezésére.

Belgium ellen egyébként sem kapott még ki a magyar csapat - az eddigi mérleg: 4 mérkőzés, 4 siker -, azaz csak a győzelem az elfogadható eredmény. A találkozó 20 órakor az osztrák Hintenaus, Schneider kettős vezetésével kezdődik Tongerenben.

A magyar keret
Kapusok: Fazekas Nándor (Fotex), Szente Gábor (Pécs)
Mezőnyjátékosok: Berta Róbert (Szeged), Bendó Csaba (Cegléd), Nagy László (Barcelona), Mocsai Tamás (Dunaferr), Rosta István (Orosháza), Rosta Miklós (Dunaferr), Mezei Richárd (Szeged), Buday Dániel (Szeged), Lendvay Péter (Bidasoa Irun), Mohácsi Árpád (Dunaferr), Katzirz Dávid (Pécs), Pásztor István (Fotex)