Vágólapra másolva!
A Pittsburgh hosszabbításban győzött 5-4-re az Islanders ellen, ami két okból is figyelemre méltó: egyrészt a bombaformába lendült tulaj, Mario Lemieux nem utazott a csapattal (ha 24 óra leforgása alatt két városban játszik a csapat, akkor a 36 éves center lehetőség szerint kihagyja a második összecsapást), másrészt az Islanders 2-0-ra, 3-1-re és 4-2-re is vezetett már. Ekkor azonban jött Morozov: előbb adott két gólpasszt, majd 4-4 után, a túlórában ő ütötte együttese győztes gólját.

Alekszej Morozov, a Pittsburgh Penguins jobbszélsője február 16-án született. Michael Jordan is ezen a napon jött világra, csak nem 1977-ben, hanem 14 évvel korábban, és nem Moszkvában, hanem Brooklynban.

Valamit Morozov is hordozhat a génjeiben, mert a Pittsburgh Penguins utóbbi öt mérkőzésén nem lehet feltartóztatni: hét gólt és öt gólpasszt jegyzett, s csütörtökön, Long Islanden is oroszlánrészt vállalt a New York Islanders felett aratott hihetetlen győzelemben.

David Aebischer, a Colorado svájci tartalékkapusa védett Calgaryban, és nem is akárhogyan: mind a 25 lövést megfogta. A vendégek mindkét góljánál Joe Sakic asszisztált, aki ettől függetlenül utolsó 17 meccsén nem talált a hálóba: ez NHL-pályafutása leghosszabb gólaszálya. Az Avalanche ötödik meccsét nyerte zsinórban, és előnye nyolc pontosra nőtt az északnyugati csoport élén az Edmonton előtt.

Az Atlanta egy harmad után 2-0-s hátrányba került a legutóbbi két évben Stanley-kupa-döntőt játszó New Jersey-vel szemben, méghozzá úgy, hogy ebben a húsz percben 19 lövés ment Milan Hlinicka kapujára, míg a Devilsére - amelyben ezúttal Jean-Francois Damphousse állt - csupán kettő. Aztán fordult a kocka, a második harmadban kiegyenlített a Thrashers, majd a harmadikban is ütött kettőt. A győztes találat a szuperújonc Ilja Kovalcsuk nevéhez fűződik - 25 gólnál tart, amivel az újoncok mezőnyét, és az Atlanta házi góllövő listáját is vezeti.

Eredmények:
New York Islanders - Pittsburgh Penguins 5-4
gól:
Aucoin 2, Scatchard, Jasin, ill. Laukkanen, Beech, Lang, Morozov, R. Robitaille

Ottawa Senators - Boston Bruins 4-3
gól:
Alfredsson, McEachern, Phillips, White, ill. Szamszonov 2, Rolston

Philadelphia Flyers - Nashville Senators 2-3
gól:
Gagne, Dopita, ill. Ronning 2, Arhipov

Columbus Blue Jackets - San Jose Sharks 6-2
gól:
Knutsen 3, Sillinger 2, Wright, ill. Damphousse, Matteau

Atlanta Thrashers - New Jersey Devils 4-2
gól:
Hrkac, Odgers, Rheaume, Kovalcsuk, ill. Holik, Kamenszkij

Calgary Flames - Colorado Avalanche 0-2
gól:
Drury, Hejduk

Los Angeles Kings - Minnesota Wild 4-1
gól:
Chartrand, Miller, Palffy 2, ill. Schultz

Korábban:

Mario varázsol

Ch. Gáll András