Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott pontveszteség lett első a világbajnoki előselejtező csoportküzdelmei során, miután az utolsó fordulóban meggyőző fölénnyel verte Tiszaújvárosban az olasz együttest.

Vb-előselejtező, 2. csoport, 6. forduló:
Magyarország - Olaszország 42-17 (20-4)
gól:
Pásztor 10, Mohácsi 9, Nagy, Katzirz 5-5, Buday 4, Bendó 3, Rosta I. Rosta M. 2-2, Lendvay, Berta 1-1, illetve Massotti 4, Fonti, Sottoriva 3-3, Di Alessandro, Di Leo, Ronchi 2-2, Zanti 1

A már tét nélküli összecsapáson végig a hazaiak akarata érvényesült. Az olaszok a 11. percben, 6-0 után dobták első góljukat. A 22. percben már kétszámjegyű (14-4) volt a különbség a két csapat között, igaz, ehhez - a kiváló támadójáték mellett - szükség volt Fazekas kapus bravúrjaira is.

A szünetet követően folytatódott az "örömkézilabda", az előny szinte tetszés szerint nőtt. A vendéglátók fölényére jellemző, hogy valamennyi mezőnyjátékos legalább egyszer betalált az ellenfél kapujába. A csoportban a magyarok begyűjtötték mind a 12 pontot. A további sorrend: 2. Törökország, 3. Olaszország, 4. Belgium.

A Skaliczki-gárda legközelebb a június első két hétvégéjén sorra kerülő playoff-ban érdekelt. Bárki is lesz az ellenfél - ez a február 3-i stockholmi sorsoláson derül ki -, biztos, hogy a magyarok hazai pályán kezdenek, s idegenben játsszák a visszavágót. A párharc győztese vehet részt a 2003. január 20. és február 2. közötti portugáliai vb-n.

Skaliczki László szövetségi kapitány: "Mindenki óriási kedvvel lépett pályára, és ez meglátszott a teljesítményen is. Ötletes, élvezetes és felszabadult játékkal sikerült legyőznünk az olaszokat, de ehhez kellett a nagyszerű közönség is. A második félidőben egy kicsit könnyelműsködtünk, azonban a győzelmünk nem forgott veszélyben. A júniusi playoff-ra természetesen még javulnunk kell, csak így lehet esélyünk a vb-részvételre."