Vágólapra másolva!
Egy nappal a középdöntők vége előtt már eldőlt, két együttes biztos tagja az ötödik férfikézilabda Európa-bajnokság elődöntőinek. Svédország és Németország teljesítményét csütörtökön még két csapat követheti, és bár jelenleg Dánia és Izland áll továbbjutó helyen, a papírforma orosz és spanyol befutót jósol.

Sorozatban ötödik győzelmét érte el a svéd férfikézilabda-válogatott a hazai Európa-bajnokságon, és igazából egyelőre nem is lehet látni, akadna-e olyan együttes, amely képes meggátolni sikerét. Csoportelsőségük azonban csupán a csütörtöki, dánok elleni győzelemmel lehet biztos. Portugália 27-22-es legyőzése nem is jelenthetett gondot a "háromkoronásoknak", ennek ellenére Johansson kapitány nem volt maradéktalanul elégedett. "Az eredményt elfogadom, a mutatott játékot nem" - mondta a svéd mester, majd hozzátette: "Ha irányítóink nem bajlódnának sérülésekkel, biztos könnyebb lett volna. Így azonban hiába vezettünk tíz perc után nyolc-négyre, a portugálok feljöttek. Ráadásul védekezésben középen sok hibát elkövettünk."

Nem volt könnyű dolga a német válogatottnak sem, amely Szlovénia ellen biztosította helyét a legjobb négy között. Matjaz Tominec együttese nyolc perc elteltével már 6-1-re vezetett, és Zerbéék csupán a huszonhetedik percben érték utol a szlovéneket (11-11). A második játékrészt is Pajovicék kezdték jobban, de a félidő közepétől állandósult a német vezetés. Végül Hens hat, Kretzschmar, Stephan, Zeitz és Schwarzer öt-öt találatával sikerült megnyerni a mérkőzést (31-28). "Mindkét félidő elején elaludtunk, és rengeteget hibáztunk" - összegezte tapasztalatát Heiner Brand német kapitány: "De a végére csak nyertünk." - fűzte hozzá.

A csütörtöki találkozók érdekessége, hogy mindkét csoportban az élen állók találkoznak egymással. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag Svédország és Németország döntheti el a másik két továbbjutó sorsát. Amennyiben nyernek, úgy Dánia helyett Oroszország, Izland helyett Spanyolország lehet a befutó.

A szerdai mérkőzések eredményei

A csütörtöki párosítás:
I. csoport:
Csehország - Portugália (16 óra)
Ukrajna - Oroszország (18)
Svédország - Dánia (20)

II. csoport:
Spanyolország - Jugoszlávia (16)
Szlovénia - Franciaország (18)
Izland - Németország (20)

Korábban:

Megállíthatatlanok a svéd kézisek

Pincési László