Vágólapra másolva!
Nem túlzás azt állítani, hogy az L.A. Clippers Dallas felett aratott 119-110-es győzelmének Eric Piatkowski volt a kovácsa. A harminchat pontos karriercsúcsot elérő játékos különösen a második negyedben szórta meg az ellenfelet: ekkor tizenöt pontot dobott. Murray és Miller vezetésével zsinórban negyedik győzelmét érte el a Cleveland a Chicago elleni idegenbeli 114-110-zel. A Seattle simán verte a Bostont (99-79), Houstonban az Orlando menője, McGrady okozott fejfájást: harminckilenc ponttal járult együttese 109-100-as győzelméhez.

A Clippers ebben a szezonban most dobta a legtöbb pontot (119), ezt megelőzően éppen a Dallas ellen állítottak fel csúcsot január 29-én (117 ponttal). A vesztes Dallas edzője elmondta: nem várt ilyen kimagasló teljesítményt Piatkowskitól. A Clippersből McInnis tizenkét asszisztjával karriercsúcsot állított fel.

Chicagóban Murray harminchét pontja, valamint Andre Miller tizennyolc pontja és tizenöt gólpassza kellett a vendég Cleveland sikeréhez. Bill Cartwright, a Bulls edzője így értékelte az ellenfél legjobbját: "Murray ma túl sok volt nekünk, nem volt senki, aki megfogta volna." A Bikák sorrendben harmadik vereségüket szenvedték el, igaz, Ron Artest, Charles Oakley és Eddie Robinson sérülés miatt nem játszhatott.

Sima húszassal küldte haza a Settle a Bostont (99-79). Bár ilyet csapatsportban nem lehet mondani, tulajdonképpen Gary Payton tizenkilenc pontja adta ki a különbséget a két együttes között. Azt sem illik elfelejteni, hogy az újonc Drobnjak szezoncsúcsot ért el tizenhat pontjával.

Az All-Star gálán is szerepelt Tracy McGrady harminckilenc pontja és tizenkét lekapott labdája elengedhetetlen feltétele volt csapata idegenbeli houstoni sikerének. Ez volt tizedik olyan meccse, amelyen legalább harminc pontot dobott. Az Orlando tizennégy Houston elleni meccséből a tizenharmadik győzelmét aratta.

Los Angeles Clippers - Dallas Mavericks 119-110
Legjobb dobók:
Piatkowski 36, Maggete 21, McInnis 20 (15 assziszt), Olowokandi 15 (11 lepattanó), ill. Finley 23, Howard 19, Nowitzki 18 (10 lepattanó)

Chicago Bulls - Cleveland Cavalliers 101-114
Ld.:
Fizer 23, Miller 22 (14 lepattanó), Hassel 18, ill. Murray 37, Person 19, Miller 18 (15 lepattanó), Hill 16 (15 lepattanó)

Seattle SuperSonics - Boston Celtics 99-79
Ld.:
Payton 19, Barry 17, Drobnjak 16, ill. Pierce 24 (11 lepattanó), Walker 18

Houston Rockets - Orlando Magic 100-109
Ld.:
McGrady 39 (12 lepattanó), Armstrong 27, Garrity 17, Mike Miller 15, ill. Mobley 27, Thomas 21, Griffin 17

Thury Gábor

Korábban:

Tovább nyomul a Heat

Fórum:

New NBA fan fórum