Vágólapra másolva!
Nem sikerült a BL-főpróba az FTC nőikézilabda-csapatának: a fővárosiak a székesfehérvári Cornexi otthonában kaptak ki. Meglepetésre a német Bayer Leverkusen elleni KEK-nyolcaddöntő szombati visszavágójára készülő Debrecen is vereséget szenvedett Hódmezővásárhelyen.

Nőikézilabda-NB I:
Hódmezővásárhely - DVSC Valdor 24-23 (14-11)
Hódmezővásárhely 1000 néző
Vezette: Cserepes, Jancsó
HNKC: SZABÓ K.- Szabó M., ASZTALOS 5, Nikolics 3, BARNA 4, JANCSAROVA 6/3, Baunok 2. Csere: VÖRÖS (kapus), Huba 2, Szőke, Kósa 1, Kocsis 1/1. Edző: Farkas József.
DVSC: BARKASZINÉ- SZABADOS 3, Halcsik 1, Gaál 2, Kocsik 2, SZŰCS 4, Buglyó 3. Csere: Böcking (kapus) GALAI 4/3, Madai 2, Ovtus, Jeddi 2, Szabó. Edző: Váczi Sándor.
Hétméteresek: 3/3 illetve 4/3
Kiállítás: 2 illetve 6 perc.

A vasárnapi kupasiker sokat kivett a Lokiból, az első félidőt uralta a kiváló kapusteljesítménytől szárnyakat kapó hazai gárda. A folytatásban feljöttek a vendégek, a befejezés előtt négy perccel 22-22-t mutatott a tábla, de a végén Asztalos és Jancsarova találatára csak Gaál tudott válaszolni, s így a vásárhelyiek a Győr elleni pontrablás után a második legnagyobb bravúrjukat vitték véghez.

Farkas József: "Küzdelmes meccsen, kiváló kapus teljesítménnyel fontos pontokat szereztünk."

Váczi Sándor: "Kétszer is felkapaszkodtunk, de nem tudtunk győzni. A szerencsésebb csapat nyert."

Cornexi-Alcoa - Herz-FTC 30-28 (17-15)

A lelkes hazaiak szinte végig vezettek a spanyol Ferrobus Mislata elleni szombati BL-mérkőzésre készülő Ferencváros ellen. A vendégek közül Siti Eszter közvetlenül az első félidő vége előtt piros lapot kapott, mert Németh Helgát a levegőben meglökte. Az FTC veresége azt jelenti, hogy a címvédő Dunaferr nagy valószínűséggel megnyeri az alapszakaszt.

Győri ETO - Vác 34-19 (18-7)

A férfikézilabda-NB I-ben:
Dunaferr - Győri ETO 28-16 (16-7)