Vágólapra másolva!
A GYSEV-Ringa hétpontos vereséget szenvedett a Parma otthonában nőikosárlabda-Euroliga mérkőzésen. Jobb kosárarányának köszönhetően pedig a második helyen áll tucatnyi forduló után.

Euroliga, B csoport, 12. forduló:
Parma (olasz) - GYSEV-Ringa 71-64 (20-19, 13-18, 22-19, 16-8)
Parma, 800 néző
vezette: Liemann (svájci), Williams (angol)
pontszerzők: Milton 17, Penicheiro 15, Costalunga 12, Perry 10, Magaddino 10/6, Gardellin 5/3, Balleggi 2, illetve Balogh 20, Vilipic 12, Seres 10, Zirkova 9/6, Kovacova 6, Török 4, Bevilaqua 3

Jobban kezdett a GYSEV, az első két játékrészben főleg a magyar együttesnél volt az előny. A harmadik 10 percben Milton és Perry révén felzárkóztak a házigazdák, és az utolsó negyedben a fáradó soproniak ellen, Magaddino vezérletével megfordították az állást.

A Farkas-csapat jobb kosárarányának köszönhetően a második helyen áll, a mögötte harmadik lengyel Gdynia és a Parma a magyar együtteshez hasonlóan szintén 20 pontot gyűjtött. A GYSEV szerdán sorsdöntő mérkőzést játszik hazai pályán a Gdyniával: ha ugyanis a csoportküzdelmek végén másodikként zár a favorit francia Valenciennes mögött, akkor utána kedvezményezettként találkozik a másik nyolcas harmadik helyezettjével. Ez azt jelenti, hogy a negyeddöntőben a két győzelemig tartó párharc során a lehetséges három összecsapásból kétszer hazai környezetben szerepelhet.

A csoport állása:
1. Valenciennes (francia) 22
2. GYSEV-Ringa 20 (925-818)
3. Gdynia (lengyel) 20 (935-908)
4. Parma 20 (792-789)
5. Valencia (spanyol) 17
6. Brno (cseh) 16
7. Fenerbahce (török) 16
8. Lietuvos Vilnius (litván) 13

Korábban: