Társoldalunk:

Iginla-tripla New Yorkban

A pontlista élén álló Jarome Iginla mesterhármassal és egy gólpasszal vezette győzelemre a Calgaryt a Madison Square Gardenben a Rangers ellen. A Parkőrök kapusa, Mike Richter az olimpiai döntőhöz hasonlóan tehetetlennek bizonyult a kanadai csatárral szemben.

Nagyszerűen kezdte a New York-i összecsapást a vendégcsapat, hiszen alig telt el egy perc negyven másodperc a mérkőzésből, amikor Chris Clark lövését követően máris az olimpiai ezüstérmes Mike Richter kapujában táncolt a pakk.

A gyorsan bekapott gól csak minimális zavart okozott a Rangers soraiban, és egy emberelőnyös helyzetet kihasználva két perc elteltével egyenlített a hazai csapat. Ezt követően még egy gyors "ütésváltást" láthatott a publikum, majd 2-2-t követően kezdetét vette az Iginla-show.

Az addig a második Flames-gól előkészítését magáénak tudható csatár "beindult", és tíz perc alatt háromszor mattolta Mike Richtert, így ezzel a klasszikus mesterhármassal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az Eric Lindros átadását gólra váltó Michal Grosek találata csak gyógyírt jelenthetett a hazaiaknak.

Győzelme ellenére a Calgary csak tizenegyedik a Nyugati főcsoportban, míg a vesztes Rangers az utolsó playoff-helyet mondhatja magáénak keleten.

Eredmények:
Montreal Canadiens - Atlanta Thrashers 5-3
gól:
Odjick, Juneau, Perreault, Petrov, Dackell, illetve Kovalcsuk, Tramer, Stefan

Colorado Avalanche - New Jersey Devils 2-0
gól:
De Vries, Sakic

Boston Bruins - Philadelphia Flyers 1-4
gól:
Guerin, illetve Dopita 2, Gagne, Murray

Buffalo Sabres - Edmonton Oilers 0-3
gól:
Marchant 2, Comrie

New York Islanders - Pittsburgh Penguins 2-4
gól:
Jasin 2, illetve Laukkanen, Hrdina, Kovaljov, Kaszparaitisz

New York Rangers - Calgary Flames 3-5
gól:
Dvorak, Malhotra, Grosek, illetve Iginla 3, Clark, Conroy

Washington Capitals - Toronto Maple Leafs 2-3
gól:
Goncsar, Jagr, illetve McCaby, Helaey, Reichel

Los Angeles Kings - Ottawa Senators 1-1
gól:
Johnson, illetve Redden

Korábban:

Modano kidőlt, de nyert a Dallas

Fórum:

NHL, de főleg Capitals