Társoldalunk:

Orosz válogatottal erősített a PVSK

A MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata leigazolta az orosz válogatott Maria Sztyepanovát, aki néhány hete még a cseh Gambrinus Brno együttesében játszott. A 202 centis, huszonhárom esztendős kosaras korábban a WNBA-ben is megfordult.

Fotó: Tóth László
Sztyepanova már a WNBA-ben is játszott
Úgy tudtak lecsapni rá a mecsekaljaiak, hogy a Brno kiesett az Euroligából, így Sztyepanova szabadon igazolhatóvá vált. A brnói és a pécsi szakosztály között évek óta jó a kapcsolat, most a csehek ajánlották a baranyaiaknak Sztyepanovát, aki április végéig marad Pécsett, de csak akkor, ha a MiZo-Pécsi VSK továbbjut az Euroligában, ahol a negyeddöntőben a francia Valenciennes Orchies lesz az ellenfele.

Az első mérkőzésre március 19-én Franciaországban kerül sor, a második 21-én Pécsett lesz és az esetleges harmadik 28-án ismét Valenciennes-ben. Amennyiben kiesik a franciákkal vívott párharcban a vasutas csapat, akkor Sztyepanova előbb, még március végén elmegy Pécsről.

Horváth László

Korábban:

Rátgéber és élettársa megbetegedett