Társoldalunk:

Nem jutott KEK-döntőbe a Dunaferr

Kettős vereséggel búcsúzott a Dunaferr férfikézilabda-csapata a KEK-től: a dunaújvárosiakat az elődöntő visszavágóján négy góllal győzte le a hazai pályán játszó német Flensburg Handewitt.

Férfi KEK, elődöntő, visszavágó:
Flensburg-Handewitt (német) - Dunaferr 25-21 (11-11)
Legjobb dobók:
Christiansen, Berge, Boldsen 5-5, illetve Kuzmicsov 7, Bene 5
Továbbjutott: Flensburg, kettős győzelemmel

Úgy lépett pályára a Dunaferr, hogy a hazai, 22-21-es vereség után nem volt igazán veszítenivalója. A magyar csapat bátran támadott, szervezetten védekezett és szebbnél szebb gólokat lőtt. Az első játékrészben - főleg Décsi révén - végig három-négy találattal vezetett, a szünet előtt azonban némi bírói segítséggel mégis egyenlített a Flensburg.

A második félidőben a németek rendezték soraikat, sokkal jobbak voltak, mint a nyitó harminc percben. Ekkor már esélyt sem adtak a vendégeknek. Fokozatosan növelték előnyüket és megérdemelten, kettős győzelemmel jutottak a fináléba, ahol a jugoszláv Partizan Beograd együttesét legyűrő spanyol Ciudad Real lesz az ellenfelük.

Korábban:

Marosi László kevés esélyt ad a Dunaferrnek

Fórum:

A kézilabda népszerűsége Magyarországon?