Vágólapra másolva!
Befejezték sztrájkjukat a Vasas kézilabdázónői. A szakosztály mintegy hétmillió forintos tartozásának több mint felét rendezte, a fizetések másik részét pedig - Gyalog András elnök ígérete szerint - a hónap végéig átutalja.

Sztrájkba kezdtek a múlt hét közepén a Vasas nőikézilabda-csapatának tagjai, mert a szakosztály már kéthavi bérükkel, illetve a meccsprémiumokkal tartozott nekik.

A több mint hétmillió forintos adósságot elismerték a klub vezetői, de fizetni a kintlévőségek miatt nem tudtak. Gyalog András, az egyesület elnöke tegnap délig kért haladékot, de a játékosok úgy döntöttek, amíg nem kapnak pénzt, nem öltenek szerelést, így továbbra is minden edzésidőben megjelentek a Fáy utcában, de szigorúan csak civilben.

Tegnap délután aztán ismét edzést vezethetett Köstner Vilmos, mert az egyesület vezetői 4,5 millió forintot - egyhavi bért és a prémiumot - törlesztettek, s az elnök vállalta, hogy a hónap végéig teljesen rendezi a számlát.

Pellek Zoltán, a Vasas kézilabda-szakosztályt felügyelő elnökhelyettese szerint azonban a sztrájk ügye még nem zárult le. "Veszélyes precedenst teremtettek a játékosok, áttörtek egy lélektani határt" - mondta. "Hasonló pénzügyi gondokkal küzdő klubok vezetői hívtak, hogy rendezzük az ügyet, mert különben ott is kitör a botrány. A munkabeszüntetés nem oldja meg a problémát, csak növeli a válságot, hiszen egy-egy ilyen affér után melyik az a szponzor, amelyik szívesen áll a csapat mellé?"

Pellek ráadásul jelezte, hogy jogi folytatása is lehet az ügynek, mert a játékosok - éppen a lapunkban megjelent levelükkel - megszegték szerződésük egyik pontját.

"Valóban van egy szerződési pont, amely szerint a kézilabda-kft. vezetőiről és belső ügyeiről nem nyilatkozhatunk, de szerintünk ez a probléma már túlnőtt a szakosztályon, ezért nem korlátoz minket" - mondta a válogatott Prok Beatrix. A játékosok azt kérték az egyesület elnökétől, hogy írásban is erősítse meg a fizetési ígéretét. "Gyalog úr erre nem volt hajlandó" - mondta Prok ", ehelyett azt kérte, csütörtökön vagy pénteken üljünk le ismét, s a szavait idézve: akkor majd megtárgyaljuk a jövőt. Hogy ez mit jelent, nem tudom."

Erdei Tamás

Korábban: