Vágólapra másolva!
Hét hónap után visszatért a jégre Saku Koivu, a Montreal Canadiens alig 27 éves finn csapatkapitánya, aki rákbetegség miatt kényszerült hosszú kihagyásra. A csapat a lehető legméltóbb fogadtatásban részesítette a centert, aki bő nyolc percet töltött a jégen. A Montreal 4-3-ra legyőzte a fővárosi Ottawa Senators együttesét, s ezzel - négy év után először - immár matematikailag is bebiztosította helyét a rájátszásban.

Kereken hét hónap telt el azóta, hogy Saku Koivu, a Montreal Canadiens finn csapatkapitánya bejelentette: rákban szenved, s egy időre - meglehet, örökre - búcsút kell mondania annak a sportágnak, amely eddig az életét jelentette. Amikor a tragikus bejelentést tette, haja a kemoterápiás kezelés következtében már egy szálig kihullott. S amikor kedden este újra a montreali Molson Centre jegére lépett, a javulás legláthatóbb jele az volt, hogy a szőke haj már ismét sarjad a remek center fején.

Koivu a bemutatásnál egyik lábáról a másikra állt zavarában, miközben a közönség felállva, tombolva ünnepelte. "Még csak hasonló élményben sem volt részem" - mondta elérzékenyülten Koivu. "Ez a legfontosabb nap a csapat történetében, egyrészt a playoffba jutás, másrészt Saku visszatérése okán" - jelentette ki Michelle Therrien, a "Habs" - így becézik a Canadienst - edzője.

A Montreal 11-ese 1974. november 27-én született, 1993-ban a drafton ő volt a csapat egyes számú kiválasztottja, és 2000. szeptember 30-án választották meg csapatkapitánynak - ő a 27. játékos, aki a "C" betűt viseli mezén. Betegségét szeptemberben diagnosztizálták, ugyanúgy non-Hodgin limfómája van (reméljük, csak volt), mint Mario Lemieux-nek, a Pittsburgh immár olimpiai bajnok tulajdonos-kapitányának, aki szintén kigyógyult belőle.

A keddi meccsen 3-0-s vezetést szerzett a Canadiens, de aztán nagyon kellett izgulni a győzelemért a végére feltámadó Szenátorok ellen. Jose Theodore, az elmúlt hét legjobbjának megválasztott NHL-hokisa megint pompásan védett a Montreal kapujában, és nagyban hozzájárult a csapat sorozatban hatodik győzelméhez.

Jarome Iginla megint szerzett egy pontot - gólpasszt -, a Calgary megint kikapott, de Iginla már 95 pontnál tart. Két meccse van még arra, hogy elérje a bűvös százast.

A Vancouver Denverben győzött, megint Dan Cloutier remeklésének köszönhetően. A vancouveri kapus 31 lövésből 30-at megfogott a Stanley Kupa védője ellen. A csapat utóbbi hét meccséből hatot megnyert, egyszer remizett, és most már a nyugati főcsoport nyolcadik helyén áll, két ponttal megelőzve az Edmontont és további kettővel a Dallast. Igaz, a Vancouver már 80 meccset játszott a 82-ből, utóbbiak pedig csak 79-et.

Eredmények:
Montreal Canadiens - Ottawa Senators 4-3
gól: Dackell, Rivet, Zednik, Perreault, illetve McEachern, Neil, Hossa

Calgary Flames-Phoenix Coyotes 2-4
gól: Morris, McAmmond, ill. Savage, Doan 2, Briere

Washington Capitals - Chicago Blackhawks 3-1
gól: Goncsar, Zubrus, Konowalchuk, ill. Thomas

Boston Bruins - Tampa Bay Lightning 2-2
gól: G. Murray, Axelsson, ill. Lecavalier 2

Colorado Avalanche - Vancouver Canucks 1-2
gól: Rob Blake, ill. Näslund, Ohlund

St. Louis Blues - Nashville Predators 3-2
gól: Stillman, Ferraro 2, ill. Delmore, Simpson