Vágólapra másolva!
A férfikosárlabda-bajnokság szerdai, 25. fordulójában Székesfehérvárott az Albacomp és a Körmend együttesei csapnak össze. A találkozó érdekességét nemcsak az adja, hogy a második és az ötödik helyezett mérkőzik, hanem, hogy mindegyik csapatban akad egy olyan játékos, akinek kedvéért olasz megfigyelők érkeznek a koronázóvárosba.

Körmenden már hónapok óta ismert, hogy Németh Istvánra, a csapat válogatott irányítójára a neves Benetton Treviso felfigyelt, s miután Mike D'Antoni tréner is szívesen látná az együttesben, Németh akár már nyáron Olaszországba szerződhet. Erre utal az olaszok azon törekvése is, amelyek alapján a kosárlabdázó Trevisóban kezeltette sérülését. A hírek szerint szerdán újabb megfigyelők érkeznek Fehérvárra, ahol a nyáron az NBA hivatalos draftjának névsorában is felbukkanó Németh mellett az Albacomp fiatal centerére, Báder Mártonra is kíváncsiak lesznek. Báder alig két esztendeje egyszer már állt külföldi szerződés előtt, ám a Honvéd akkori 205 centis center a kaliforniai Pepperdine és a UC Irvine egyetem helyett az Albacompot választotta. A sportnapilap szerint a 22 esztendős kosarast szerdán élőben is szemügyre veszik az olaszok, menedzsere, Vinkó László szerint az olaszok arra kíváncsiak, Báder érett-e már az olasz első osztályra.

A forduló másik rangadóját Szolnokon játsszák, ahol a Falco vendégszerepel. Az alapszakaszban 64-55-re a hazaiak nyertek és most is esélyesebbek. A vendégeknél Niksa Tarle sérült, a centernek a dereka fáj. A hírek szerint a mérkőzésig nem is edz, talán a pihentetés jót tesz, és pályára léphet a tiszaligeti csarnokban. A Tolna megyei rangadón az utolsó Dombóvár a listavezető Paksot fogadja, és ha Lee egészséges, valamint a csapat folytatja remek, felszabadult játékát, akkor a hazaiak az alapszakaszbeli tízpontos vereségnél nagyobb meglepetést is okozhatnak. A Debrecenben a Kaposvár vendégszerepel, a hazai szakvezetés nem biztos, hogy számíthat a sérüléssel bajlódó horvát Zvonimir Ridlre.

A 25. forduló párosítása:
szerda:
Albacomp - Körmend, 17.30 óra
Dombóvár - Atomerőmű SE 18 óra
Szolnok - Falco KC 18 óra
Debrecen - Kaposvár 19.15 óra

Pincési László

Ajánlat: